Bréking: kislányokat molesztált a sorozatsztár

hetedik mennyország
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 07. 13:14
A hetedik mennyország című sorozat főszereplőjéről, Stephen Collinsról előkerült egy 2012-es hangfelvétel, amin bevallja feleségének, hogy kislányokat molesztált. A rendőrség nyomoz az ügyben. 
Bors

Collin és felesége, Faye Grant – akitől most válik – 2012-ben elment egy terapeutához, ahol a nő több kérdést is feltett a molesztálásokkal kapcsolatban. A sztár nemcsak, hogy válaszolt, de konkrét részleteket is elárult – írta meg a TMZ.

Arról Stephennek nem volt tudomása, hogy a felesége egy diktafonnal rögzíti az egész terápiát. A nő azt mondta, hogy az ügyvédei javasolták a titkos hangfelvétel készítését. Ezen hallani lehet, hogy Collins konkrétan beismeri egy 11 éves New York-i kislány molesztálását, aki egyébként az első feleségének a rokona. „Előfordult, hogy a kezét a péniszemre tettem” – ismeri el a felvételen. Azt is elmondja, hogy többször meztelenre vetkőzött kislányok előtt.

Grant megkérdezi a felvételen a férjét, hogy volt-e erekciója, amikor kitárulkozott a lányok előtt. Mire Collins: – Nem. Úgy értem: nem. Vagyis talán.

A híresség elismeri azt is, hogy zaklatott egy kaliforniai lányt, aki a szomszédja volt. Továbbá volt még egy 12 éves áldozata New Yorkból.

A rendőrséghez múlt csütörtökön jutott el a felvétel, azóta meglátogatták a színészt, és kikérdezték a tartalmával kapcsolatban. – Jelenleg is folyik a nyomozás. Minimum három áldozatról tudunk – nyilatkozta az egyik nyomozó.

A hatóságok azt is elmondták: bár sok évtized eltelt a molesztálások óta, azért nagy valószínűséggel tudnak majd vádat emelni a színész ellen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.