Aktuális

Meglepetéssel készül Bokros - interjú

Ferentzi András

Létrehozva: 2014.10.06.

Tartalékos hadnagy, fogalma sincs, mi az a Budapest-szelet, és biztos abban, hogy nem fog leállni a BKV. Többek között ez derül ki abból az interjúból, amelyet az ellenzék főpolgármester-jelöltje, Bokros Lajos adott a Borsnak.

- Látta a legutóbbi közvélemény-kutatásokat?
- Igen, de nem foglalkozom velük. Okafogyottá váltak. Akárkinek akármit mértek korábban, ezek most összeadódnak.

- Tíz meg tíz százalékból azért nem lesz húsz.
- Igaz. Lehet, hogy harminc lesz belőle. A lényeg, hogy lehet egy olyan jelöltre szavazni, aki mögött összeállt a demokratikus egység.

- Miért, van most ön mögött egység?
- Úgy fogalmaznék: egyre nagyobb az esély. Ez még nem jelenti azt, hogy minden baloldali párt engem támogat.

- Csalódott, hogy nem így van?
- Már az is óriási haladás, hogy van két és fél baloldali párt, a DK, az Együtt és az MSZP budapesti része, amelyik fölismerte az összefogás szükségességét.

- A baloldali szavazóknak ön túlságosan jobboldali, a jobboldaliaknak pedig balos.
- Ha sapka van rajta, akkor az a baj...

- Na jó, de ki fog önre szavazni?
- A demokraták.

- Gondolom, volt katona.
- Tartalékos hadnagy vagyok.

- Akkor onnan jött ez a bal-jobb-bal-váltás?
- Én mindig következetesen piacbarát, vállalkozóbarát politikát folytattam. A Fidesz húsz éve azért bírált, mert konzervatív gazdaságpolitikát valósítottam meg. Pedig arra nagyon is szükség volt.

- Mármint a Bokros-csomagra.
- Igen. Arra a mai napig büszke vagyok. Ez alapozta meg a hírnevemet.

- Van városvezetői tapasztalata?
- Konkrét nincs, de ren­geteg országban segítettem önkormányzati reformoknál.

- Nézzünk konkrétumokat: leállhat a BKV?
- Az biztosan nem.

- És a 3-as metró?
- Az már más kérdés. Ez az ütőere a fővárosnak, naponta utazom rajta, látom, milyen állapotban van. A felújítás nem lehet kérdés.

- Lenne rá keret?
- Meg kell nézni, mi van a kasszában.

- Jegyáremelés, dugódíj?
- A budapesti jegyárak már most sem alacsonyak. A dugódíj pedig nem a bevétel miatt fontos, hanem a forgalom csillapítása miatt. Én úgy vagyok vele, ám legyen. Egyébként meg uniós előírás is.

- Tarlós István küzd a forrásokért...
- Ez színjáték, nem komoly.

- ...de önnek van már straté­giája, miként tárgyalna Orbán Viktorral?
- Szigorúan a törvényesség és tisztesség alapján. Nem kérni megyünk majd, hanem a jogainkat érvényesíteni.

- Néhány éve még táncolt is a kampányban, most várható hasonló?
- Most nincs rá szükség, majd kitalálunk mást.

- Mit?
- Legyen meglepetés!

- Rövidebb bajusz?
- Na, azt nem! Ez bejegyzett márkavédjegy. A kurtítás hallatlan sérelmeket okozna a feleségemnek. Ő bajuszpárti.

- Ön miből él mostanság?
- A tanításból.

- Megválasztása esetén is marad a katedrán?
- Persze, erre ígéretet tettem.

- Készültünk egy kis Budapest-teszttel.
- Na! Csak keményen!

- Felismeri ezt a hidat?
- Igen, a Városligetben van. Régen alatta ment át a földalatti.

- Tudja, ki volt Füttyös Gyurka?
- Persze. Nagyon szerencsétlen sorsú ember volt, dalok is születtek róla. Mindig a lányok fenekére csapott az Esti Hír­lappal.

- Talált. Hány sávos az Andrássy út?
- Attól függ, melyik része.

- Ez volt a beugratás.
- Az Oktogonig kétszer kétsávos plusz bicikli, onnantól pedig külön sáv van kétoldalt, de a középső rész kétszer kétsávos ott is.

- Eddig hibátlan. De tudja-e, milyen az a Budapest-szelet?
- Na, ezzel megfogott. Ez cukrászsütemény? Nem tudom. Miből áll?

- Natúrszelet zöldborsóval, májjal és gombával.
- Erről még nem hallottam. De meg fogom kóstolni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713589811
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145750_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hiába volt előválasztás Hegyvidéken, a DK keresztbe tesz a Kutyapártnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713589811
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713589811
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713589811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól