Celeb

Még a rablás miatt is Zalatnayt támadják

GYLF

Létrehozva: 2014.10.06.

Maga sem hitte volna, hogy az emberek rosszindulata miatt omlik majd össze. Zalatnay Cinin most sokan azt kérik számon, honnan lehetett négymilliónyi ékszere. Van, aki a biztosítási csalás vádját vágta a fejéhez.

Amitől tartott, a jelek szerint bekövetkezett: nem elég, hogy Zalatnay Cinitől – mint mondta – álmában lopták el titkos tartalékait, ő maga lett az ügy céltáblája! Az interneten biztosítási csalást, eltitkolt vagyont emlegetnek a nevével összefüggésben. Cinit nagyon megviselték az elmúlt napok történései, hiszen jogtalannak érzi az őt ért támadásokat. Erről könnyeivel küszködve mesélt a Borsnak.

– A rendőrség kérésére sokáig titkoltam ezt a történetet, bíztam abban, hogy talán előkerülnek majd a dolgaim. És most még én kapok hideget-meleget? – mondta magába roskadva Cini. – Senki nem gondol bele a helyzetembe? Hogy idegenek járkáltak az otthonomban, hogy elvitték az emlékeimet, amiket negyven éve őriztem, és a szeretteimtől kaptam? Ez egyáltalán nem jó móka! Félelmetes ez az egész. Egy, egyetlen egy rajongóm keresett azzal, hogy felajánl 150 ezer forintot annak, aki segít megtalálni az ékszereket. Annyit kérnék csak mindenki mástól, ne bántsanak. Legyen egy picit több együttérzés bennünk! – zárta rövidre Cini.

Mint ahogyan arról a Bors elsőként beszámolt, Ciniékhez még július 17-én, az éj leple alatt jutottak be tolvajok a teraszajtón keresztül. Cini fellépésekre használt bőröndjét vitték magukkal, amelyben az ékszereit tartotta. A rendőrség lopás miatt nyomozott, augusztusban azonban lezárták az ügyet. Cini most a biztosítójával kénytelen harcolni, hiszen – bár két éve volt biztosítása az ingóságaira – nem akarnak neki fizetni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711668312
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079061_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tolvai Reni lufikkal jelentette be, özönlenek a jókívánságok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090995_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711668312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...