Aktuális

Darált húsba keverték Judit maradványait?

M. S.

Létrehozva: 2014.10.04.

Gyanúsítottként ülő apjuk családjához kívánkoztak a meggyilkolt gyógytornásznő gyermekei. A gyámhatóság figyelembe vette óhajukat: apai nagynénjüknél helyezte el őket. Közben horrorisztikus dolgokról suttognak Darnózselin.

K. Judit gyógytornásznő május 27-én tűnt el, utoljára mosonmagyar­óvári magánrendelőjében látták. A rendőrség július elején vette őrizetbe az asszony férjét, N. Jánost. Mint arról a Bors beszámolt: a nô holtteste nem került elő, csak maradványokra bukkantak a rendőrök. Csütörtök délelőtt rendőrök jelentek meg a gyanúsított édes­anyjának sírjánál, és egy órát helyszíneltek.

– Földradarral vizsgálták meg a nyughelyet, hatósági tanúként én is jelen voltam – mondta lapunknak Fazekas Zoltán, Darnózseli polgármestere. – A fővárosból egy laborkocsi érkezett, ebben értékelték ki a földradar eredményeit, végül semmit sem találtak – tette hozzá Fazekas. A Borsonline telefonon érte utol a gyanúsított édesapját, N. Miklóst.

– A fiam ártatlan, a rendőrség azonban mindenképp rá akarja bizonyítani a gyilkosságot – vélekedett az apa. – Még az unokáim sem hiszik el, hogy az anyjuk meghalt. Nem véletlen, hogy az anyjuk családja helyett az apjuk testvéréhez kívánkoztak. A gyámhatóság végül három hete a lányomnak adta a gyerekeket.

A rendőrség egyébként kihallgatta a 13 éves fiú- és a 18 éves lányunokámat is, de semmivel sem jutottak előrébb. A fiamat nem látogathatjuk, egyszer küldhettünk neki csomagot, de csak ruhát, élelmiszert nem. Az unokáim telefonon beszélhettek az apjukkal. A fiúunokám csak annyit tudott mondani: apa, gyere haza! Aztán elsírta magát, szegénykém, nem tudta folytatni a beszélgetést – mesélte a nagypapa.

Darnózseli polgármestere szerint a helyieket most is élénken foglalkoztatja a borzalmas ügy, s az információhiány miatt egyre szörnyűbb találgatások kelnek szárnyra arról, hogy mi történt K. Judit holttestével.

Az egyik verzió szerint a korábban hentesként dolgozó férj emberi fogyasztásra szánt húshoz keverte a maradványokat, így az ország bármely pontjára eljuthattak. A rendőrség teljes hírzárlat mellett nyomoz. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713464413
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140519_auto_resized.png
hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713464413
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137833_auto_resized.jpg
travelo.hu

Pár nap, és újra kinyit Róma ingyen látogatható, mesés rózsakertje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713464413
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713464413
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze