Sport

Totti 38 évesen is hülyét csinál a védőkből

J. K.

Létrehozva: 2014.10.02.

Nem csak Róma, szinte az egész labdarúgóvilág Francesco Totti lábai előtt hever. A Farkasok 38 éves csatára a Manchester City ellen szerzett pazar találatával a BL történetének legidősebb góllövője lett.

Francesco Totti máris a Colosseumhoz vagy az Angyalvárhoz hasonló nevezetessége az olasz fővárosnak. A szurkolók körében minden bizonnyal, főleg azután, hogy 38 évesen lőtt egyenlítő gólt a Manchester Citynek. S micsoda gólt! A születésnapját a meccs előtt három nappal ünneplő veterán római ifjú titánokat megszégyenítő sebességgel ugrott ki a védők közül, és a kapus mellett a túlsó, azaz a bal sarokba csúsztatta a labdát. Ezzel Totti lett a BL legidősebb gólszerzője.

– Mindig a Roma érdekét tartottam szem előtt, nem magammal törődtem, ha az ember a csapatért rúgja a gólokat, akkor az egyéni rekordok maguktól is jönnek – mondta mérkőzés után Totti, akit a szurkolók többek közt Róma királya, Aranygyerek, Big Baby vagy a Gladiátor becenévvel is illetnek.

Az olasz félistent egyébként Vujadin Boskov, a Roma egykori edzője 1993. március 28-án, 16 éves korában vetette be először a felnőttek között. Több mint 500 meccset játszott a csapatban, és ­James Pallotta, a klub elnöke már bejelentette, ha Totti befejezi, visszavonultatják a 10-es mezt.

– Egy ilyen gól tovább növeli egy klasszis önbizalmát, belső motivációját – mondta Nagy Sándor sportpszichológus. – Hihetetlen szenvedély és alázat van benne a játék iránt, ha még 38 évesen is játszik. Igazi példaképe a fiataloknak.

Xavi Hernandez, a Barcelona középpályása csak csere volt a PSG elleni meccsen, és rekordnak számító 143. alkalommal játszott a BL-ben.

A legidősebb bombázók

Francesco Totti: 38 év, 3 nap, Man. City–Roma, 2014. szept. 30.
Ryan Giggs: 37 év, 290 nap, Benfica–M. United 2011. szept. 14.
Filippo Inzaghi: 37 év, 87 nap, Milan–Real Madrid 2010. nov. 3. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713480012
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713480012
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713480012
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713480012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget