Celeb

Lefagytak a számítógépek Bochkor Gábortól

kbv

Létrehozva: 2014.10.02.

Mint egy gyerek, aki nyári szünet után először ül be az iskolapadba, úgy izgult első munkanapja előtt Bochkor Gábor. Bár a rádiós több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik, a Music FM reggeli műsorába, az Önindítóba remegő térdekkel ült be István Dani és Pordán Petra mellé.

– Még nem érzem, hogy fárasztó lenne a korán kelés, az csak körülbelül egy év után következik. Sőt reggel már az óracsörgés előtt ébren voltam, annyira izgultam. Nagy volt bennem a drukk, már csak azért is, mert tudtam, ma nagyon jónak kell lennem – magyarázta Bochkor a négyórás élő adás után még mindig tele energiával.

A rádiós azt is elárulta, hogy gyakorolt két műsorvezetőtársával, mielőtt beült a stúdióba. – Összejártunk korábban, szimuláltuk az adásokat, az adásmenetet, és a témaválasztásban is segítettem. De még így is előfordult az adás közben, hogy nem tudtam, melyik gombot kell nyomnom a kezelőpulton – folytatta a rádiós, aki külön monitort kapott, amin folyamatosan az új munkahelyének szlogenje és hallgatói telefonszámai futottak, nehogy megszokásból a korábbi kenyéradójának szlogenjét mondja be az élő adásban.

Bochkor izgalma alaptalan volt, a rajongók már negyed hatkor a rádió Duna-parti székháza előtt várták a nagy visszatérőt, aki a stábbal később le is ment egy rövid beszélgetésre. – Megható volt, hogy ilyen korán felkeltek miattunk. Voltak olyanok, akiket húsz éve ismerek – mondta Bochkor, akinek feltűnésével csak egyetlen gond akadt a rádiónál: annyira sokan voltak kíváncsiak a szereplésére, hogy már adáskezdés után három perccel lefagyott az online közvetítés.

– Hat óra három perckor a Music FM volt a leghallgatottabb rádió, amit egyértelműen Gábornak köszönhetünk. A sávszélesség nem bírta a hallgatók rohamát, a webkamerákat is ki kellett kapcsolnunk, hogy többen hallgathassák a műsort – mesélte büszkén Kiss Anikó vezérigazgató, aki azért választotta a tévézés miatt távozó Istenes Bence helyére Bochkort, mert ő az a profi rádiós, aki úgy foglalkozik a hallgatókkal, mintha ott ülnének a stúdióban. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143678_auto_resized.jpg
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713550510
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713550510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713550510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt