Nkuya Sonia dalban szidja gyermeke apját

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 01. 10:45
Egy éve áll harcban egykori párjával Nkuya Sonia. A híresség most legújabb számában meséli el történetét.
Bors

Hiszek a családban, hiszek az anyáknak, de nem hiszek a csalfa, hazug apák­nak – így szól a Sugarloaf új dalának egyik sora. A számban könnyen ráismerhetünk a banda énekesnőjére, Nkuya Soniára, aki közel egy éve vív háborút gyermekéért annak apjával.

– A Ki követ? című szám teljesen véletlenül, de szinte egy az egyben leírja a helyzetemet. Szomorú történet, de ha valaki tanul belőle, akkor jó, hogy közhírré tettem az enyémet – nyilatkozta a Borsnak az egykori megasztáros, aki még mindig nem tudja, mi lesz kislánya, Annabella sorsa.

– A klipforgatás szuper volt, nagy összhangban dolgoztunk együtt a zenekarral és a stábbal. Nem kellett megszakadnunk, mivel gördülékenyen haladt a munka. Szerintem a végeredmény is határozottan jó lett. Csak pozitív visszajelzéseket kaptunk a közönségtől és a szakmabeliektől – tette még hozzá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.