Visszahozta szerelmét a kómából Gwendolin

X-Faktor
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 29. 09:45
Csakugyan két összeillő ember. Krizsma Gwendolin Sármen gyógyulásában, felépülésében segített szerelmének, aki súlyos autóbalesete miatt kómában feküdt. A lány pedig csak Steve mellett érzi biztonságban magát.
kbv

Szalagavatóján énekelt közönség előtt először és az X-Faktorig utoljára Krizsma Gwendolin Sármen. Nem csoda, hogy a tizenkilenc éves lány annyira meg volt rettenve a feladattól, hogy sírva fejezte be dalát az RTL Klub tehetségkutatójában. Bár négy igent kapott, a közönség is állva ünnepelte, alig várta, hogy lerohanhasson a színpadról, és átölelhesse szerelmét, Steve-et.

– Közel lakunk egymáshoz, de sokáig nem kerestük a másik társaságát. Aztán kölcsön kértem tőle egy telefontöltőt, kicsit beszélgettünk, és rájöttünk, hogy szimpatikusak vagyunk egymásnak, pedig előtte szinte utáltuk egymást. Aztán elhívott az első randinkra, miközben azt mondta a telefonba, hogy „egy kicsit beléd zúgtam” – mesélte a Borsnak Gwen.

A nagy találkozó azonban elmaradt. Steve autóbalesetet szenvedett, kórházba került, mélyaltatásban tartották az orvosai.

– Minden nap látogattam őt. Intenzíven volt, altatásban, és azt mondtuk a szüleivel, hogy Steve testvére vagyok, csak hogy beengedjenek hozzá. Épp nála voltam, és azt mondtam neki a kezét fogva, hogy „na jó, egy kicsit én is beléd zúgtam”. Utána tért magához. Bár ő erre nem nagyon emlékszik – folytatta az énekes, akinek fél éve töretlen a szerelme a veresegyházi fiúval.

– Gwen sokat segített a felépülésben, állandóan mellettem volt. Finomakat főzött nekem. Anyukám mesélte, hogy amikor az intenzíven voltam, és nem voltam magamnál, akkor is őt kerestem – magyarázta meghatottan Steve, aki simogatással, puszilgatással szokta megnyugtatni izgulós szerelmét.

 

Miért éppen ez a neve?

A lánytól szinte mindenki azt kérdi elsőnek: honnan ez a még mindig szokatlan hangzású név? 

– Mi egy kreatív család vagyunk – magyarázza ilyenkor a lány. – Egy francia filmet látott édesanyám születésem előtt, és abban hívták a pillangót Gwendolinnak. Sokáig azt hittem, hogy francia név, de utánajártam, és kiderült, hogy amerikai. A barátaim Gwennek hívnak.

 

Kinevették az osztálytársai

Gwendolin majdhogynem sírva adta elő versenydalát, sőt a szám vége felé valóban el is pityeregte magát, teljesen összetört a stressztől.

– Nagyon kevés önbizalmam van, ráadásul megfelelési kényszer párosul hozzá. Sokan bántottak gyerekkorom óta, általános elsős korom óta érzem magam kirekesztettnek. Azt mondták mindig, hogy semmire sem fogom vinni – magyarázta Gwen. A lánynak ugyanis tanulási nehézségei adódtak, s ha valamit nem értett meg elsőre, és kérdezett a tanártól, a többiek azonnal kinevették.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.