Aktuális

120 milliós nyaralót vett Orbán barátja

Bors

Létrehozva: 2014.09.26.

Rétként és gazdasági épületként van bejegyezve Felcsút polgármesterének, Mészáros Lőrincnek a tihanyi nyaralója.

A Tihanyban található, 2078 négyzetméteres telken fekvő ház a tulajdoni lapon „gazdasági épületként” szerepel a felcsúti polgármester vagyonnyilatkozatában. Mészáros kezdetben gázszerelő volt, akinek cége a 2000-es évek közepe táján a csőd felé tartott. A villa, mely Mészáros és neje nevén van, a Magyar Narancs becslése szerint 120 millió forintot érhet. Hogyan lehet néhány év alatt ennyi pénzre szert tenni? És még sokkal többre?

A 80-as években Mészáros gázszerelő, aki Felcsútról Pestre jár dolgozni, mintegy száz falubelijével. Háromnegyed hatkor indult a busza, estére ért haza.

A 90-es években a gáztámogatási rendszert kihasználva egyik barátjával bekötik a gázt a falu házainak nagy részébe. Volt, aki azt mondta a Borsnak: az egyik Orbán rokonnál is. Megbízható, precíz mesterként tartják számon. A vállalkozás jól megy, Mészáros, aki nagyon szerény körülmények között töltötte gyermekkorát, megveszi élete első új, nyugati autóját.

A 2000-es évek közepén vállalkozása kifulladni látszik. Mészáros a foci felé fordul, szerepet vállal a helyi klub életé­ben, kezdetben még csak szponzorként. Függetlenként négy évig helyi képviselő.

A 2010-es években a falu lakosságának nagy része az ő, főként építőipari cégénél dolgozik. Számos csatornaberuházási tender nyertese. Polgármester lesz, felfuttatja a falut, a jócskán kistafírozott klub elnöke is egyben. Cégügyei 2008-ban indulnak be újra. Százmilliós bevételét megötszörözi, majd 2010 után milliárdosra növeli.

A ciklus végére pedig még ezt is meghatszorozza. A leggazdagabb magyarok egyike (a Népszabadság Top 150 csúcsvagyon című kiadványa szerint a 88. helyen áll, 6,9 milliárdos vagyonnal). Családja és barátai trafikokkal, földdel, építőiparral foglalkoznak.

A foci a kapcsolat. Mészáros már gyerekként focizott. Nem túl jól, így végül kiszállt, de az NB II-be feljutó csapat hazai meccsein kint volt. Orbánnal, aki ugyan Székesfehérvárott született és nevelkedett, de a nagyszülőkhöz hazajárt, a meccseken, szurkolóként került jó barátságba. És – állítják ismerősei – egy ízben, amikor nem ment túl jól a cége, segítséget is kért az akkor már első kormányfői tisztségén túl lévő, ám éppen ellenzékiként politizáló barátjától. Így lett a felcsúti utánpótlás vezetője 2006-ban. Befolyása később hatalmas lett, megtörtént, hogy tekintélyét latba vetve az Orbánt fricskázó nézőket hazaküldte.

Két testvére van, egyik a cégtársa, a másik munkás, szerény körülmények között él, nem akart a családi vállalkozásban részt venni. Hobbija a vadászat, házát, irodáját trófeák díszítik. Szűk környezetében kifejezetten jóténykodó. Üzleti megbeszélésekre fekete Mercedes terepjáróval jár. Szenvedélyes vitapartner, politikai ügyekben heves, időnként indulatos, az üzleti életben higgadt és kemény. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713597612
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713597612
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713597612
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713597612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól