Celeb

Berki pornófilmen kaszálhat milliókat

GYLF

Létrehozva: 2014.09.24.

Berki Krisztián most valóban kiakadt: egy új felnőttfilmet ugyanis a nevével reklámoznak, mintha ő volna az alkotás rendezője. Az Édes élet sztárja most perre készül, a jogász szerint meg is gazdagodhat.

„Sztárban sztár van” címmel jelent meg egy pornófilm a piacon – legalábbis ezt állítja egy internetes portál. A felnőtteknek szóló alkotásnak a címe erősen hajaz a TV2 jelenleg futó nagy sikerű show-műsorára, de ami ennél is egyértelműbb, jogsértésnek tűnik: a készítők a lemezt Berki Krisztián alkotásaként reklámozzák.

„Rendezte: Berki Krisztián” – olvasható ugyanis a korongon, sőt az állítólagos megjelenésről szóló beszámolóban is az adott internetes oldalon.

A Bors úgy tudja, mind a lemez, mind az említett honlap köthető egy szebb napokat is megélt pornóproducerhez, aki igyekszik naponta magára haragítani valakit. Honlapjaira más lapok cikkjeit tölti fel, kiegészítve azokat néhány sértő mondattal.

Nem csoda, hogy többen is bosszút forralnak a törvény adta lehetőségeikkel élve. A jelek szerint most köztük lehet Berki Krisztián is, aki a Borstól értesült arról: neve alatt pornófilm fut.

– Megteszem a megfelelő jogi lépéseket! – magyarázta feldúltan, miután átküldtük neki a filmet reklámozó honlapot. Kérdésünkre azonban, miszerint vállalna-e egyáltalán ilyen felkérést, csak annyit közölt: nem időszerű a kérdés.

A Bors által megkérdezett független ügyvéd azt mondja, több eljárást is indítana a visszaélések miatt.

– Jelen helyzetben két Berki Krisztián is perelhetne jó hírnév megsértése miatt, de a film címe a TV2-höz való kötődés miatt talán egy személyre szűkíti a kört. Jó hírnév megsértése miatt polgári per indítható, és egy fogyasztóvédelmi eljárás is a termékkel kapcsolatban – mondta dr. Berényi András, aki kérdésünkre hozzátette: milliókat is megítélhet a bíróság ilyen típusú jogsértések miatt a sértett javára.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145422_auto_resized.jpg
origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713552312
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143841_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713552312
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713552312
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713552312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt