Aktuális

Felhagy a futballal Szijjártó Péter

Bors

Létrehozva: 2014.09.23.

Szijjártó Péter felhagy a focival, a lépésre miniszteri posztja miatt szánta el magát – tudta meg a Bors a politikus környezetéből. A 36 éves Szijjártó nemrégiben súlyos térdsérülést szenvedett.

Egy hete jött ki a kórházból, gyógytornára jár és legkorábban fél év múlva húzhatna focicipőt Szijjártó Péter, aki holnap teszi le a miniszteri esküt.

A Győri ETO igazolt teremlabdarúgója szeptember elején, egy Újpest elleni edzőmeccsen szenvedett keresztszalag-szakadást. Operáció, majd nyolc napig tartó ágynyugalom következett. A múlt hét óta újra munkába állt, s addig törölt találkozóit is bepótolta – mondták környezetében, hozzátéve: úgy tudják, a külügyér végleg szögre akasztotta a focicipőjét.

Laza, könnyed futóedzést is legfeljebb hat hónap múlva tarthat, attól pedig még nagyon messze van, hogy pályára is léphessen. A versenysportnak tehát vége. Azt fél év múlva dönti el, hogy edzésekre lejár-e csapatához.

Orbán Viktor – igaz, nem sportsérülés miatt – hasonlóképpen járt el, amikor miniszterelnök lett. Tétmeccsen már előtte sem szerepelt, az edzésekre azonban az ellenzéki időkben néha még eljárt. Kormányfőként már a tréningeken sem látni, a mérkőzéseket pedig régóta csak a pálya széléről figyeli.

– Orbán Viktor javasolta a visszavonulást? – kérdezte a Bors egy bennfentestől, de a válasz nemleges volt. – Még csak nem is beszéltek erről – tette hozzá informátorunk.

Egy nyilas volt fiatalabb

A világ legfiatalabb külügyére Sebastian Kurz. Az osztrák miniszter 26 éves. Szijjártó fiatal kora ellenére még csak magyar csúcstartónak sem számít: a magyar történelem 1849-től napjainkig, azaz a Habsburg-ház trónfosztásától számított időszakának második legfiatalabb külügyminisztere lesz szerdától. (Százhatvanöt esztendő hetvenhat külügyminisztere közül.)

Megfigyelhető, hogy magyar politikusok – kortól és ideológiától függetlenül – általában ötvenedik életévük után kapták meg a külügyi tárcát. Így volt ez a monarchia alatt, s a Horthy-, majd Rákosi-rendszerben is. A hagyományt folytatta Kádár és a rendszerváltás utáni kormányok is. A Fidesz-kabinet egykori meghatározó külügyese, Martonyi János például hetvenévesen távozott. Ő lesz az, aki amolyan háttéremberként gyakorlati segítséget nyújt majd Szijjártónak az atlanti külpolitikában.

A legfiatalabb Kemény Gábor, aki 1944-ben, harmincnégy évesen lett a nyilas kormány minisztere. Döntéseinek egyikeként tárcáját Berlinbe akarta áthelyeztetni, mindezt a háború vége akadályozta meg.

Feltűrt farmer és virslievés

Szijjártó 1978-ban született Komáromban. Orbán Viktor egyik legfőbb bizalmasaként tartják számon.
Egyik párttársa intelligens, ám kissé száraz figuraként írta le, aki soha nem mond ellent főnökének. Néha még hanghordozása is emlékeztet Orbán Viktoréra. Két sajátságos, a Fidesz számára sikeres produkciója is volt.

2005-ben a Kempinski Hotel Budapest előtt, műanyag széken ülve, virslit és kenyeret evett, miközben a szállodában Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök az üzleti elit tag-jaival vacsorázott.

2006-ban a balatonőszödi kormányüdülő előtt, a tóban állva, feltűrt farmernadrágban tartott sajtótájékoztatót. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090637_auto_resized.png
origo.hu

Ez a tökéletes húsvéti töltött tojás titka

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711667712
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091527_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711667712
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711667712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076905_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stephen King annyira félt ettől a horrorfilmtől, hogy nem tudta végignézni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei