Aktuális

Iszonyat szexi bikiniben a sorozatbetörő

Bors

Létrehozva: 2014.09.22.

Egy kanadai nő a földkerekség legszexibb betörőnője. Ám Stéphanie Beaudoint – úgy fest – a külseje sem menti meg attól, hogy rács mögé kerüljön.

A kanadai Stéphanie Beaudoin joggal pályázik a világ legszexibb betörőnőjének címére. A 21 éves feketeség valódi rosszlány, ugyanis a múlt hónapban 42 házba tört be Victoriaville környékén, és a letartóztatása után összesen 114 rendbeli bűncselekménnyel vádolják a hatóságok. Beaudoin a rengeteg betörést persze nem egyedül követte el, csáberejének köszönhetően három fiatalkorút sikerült maga mellé vennie, aki segített neki. A nő feje a számolatlan betörés mellett még azért is főhet, mert kilenc, engedély nélkül tartott lőfegyvert találtak nála.



 

– Elképesztő bűnlajtstroma van. Az aktái vagy harminc centi vastagok, de az elmeállapota kifogásolható volt a tettei elkövetése idején, így bízunk benne, hogy felmentik – idézi a La Nouvelle Union nevű lap a hölgy ügyvédjét.

Amióta napvilágot láttak Beuadoin szexi képei, azóta az internetezők a világ legdögösebb bűnözőnőjeként emlegetik: „Stéphanie Beuadoin először elrabolja a szíved. Aztán pedig az összes cuccodat” – írta egy Twitter-felhasználó, aki sokak mellett reméli: a november 17-iki tárgyaláson felmentik a szépséget, és akár még egy modellszerződés is várhat rá, amitől nem kell többé másoktól lopnia.

 


Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711721114
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711721114
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711721114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét