Sport

Erdei Zsolt fia: apa, meg ne halj!

(szabó)

Létrehozva: 2014.09.22.

Az egykori profi ökölvívó-világbajnok, Erdei Zsolt is próbára teszi bátorságát a Celeb vagyok, ments ki innen! című valóságshow-ban. Madár szúnyogoktól, apró vérszívóktól és mérges kígyóktól tart.

A pofonokat mindig állta pályafutása során Erdei, aki bevallotta, hogy a Kruger Nemzeti Parkban esedékes, október hatodikán rajtoló produkció során főleg az apró vérszívóktól és a szúnyogoktól fél. Mivel javában olvasgat Dél-Afrikáról, azt is tudja, a puffogó vipera mellett a fekete mamba kész életveszély. Utóbbi a fáról is támad, marása halálos. S hogy ennyi veszély ismeretében miért vág bele az akcióba?

– Mert kedvelem a túlélő-kalandokat, továbbá visszavonulásom óta rájöttem, a sportból képtelenség megélni, harmadrészt szerettem volna eljutni a fekete kontinensre – válaszolta Madár, aki abban reménykedik, frissen műtött térde bírja a tehertételt. Edzésen bemelegítés közben túl gyorsan egyenesítette ki a lábát, és ezt külső porca bánta.

Nem tagadja, fájdalommal küszködik, futni képtelen, ezért nem szívesen találkozna egy oroszlánnal. Várhatóan az első turnussal utazik az RTL Klub műsorába, ám hogy a nézők által kiszavazandók között már tíz nap vagy a maximális három hét után tér-e haza, azt nem tudja.

Meglehet, a voksoláskor profitál sportbéli ismertségéből, de ennek az ellenkezője is igaz lehet. Erdei a koplalástól nem tart, fogyasztott éppen eleget életében, amúgy is azt várja, hogy 88 kilós testsúlyából lead hét kilót. Gyakorolja a csiholással történő tűzkészítést, ki tudja, talán szükség lehet rá. – Még el sem utaztam, de máris hiányzik a párom, Réka és a kislányom, Grétike – vallotta be Zsolt. 

A koraszülöttként, 930 grammal született Gréti egészségével már minden rendben (a testsúlya négy kiló), ez megnyugtatta Erdeit, aki ezért is mert belevágni a kalandba. Másodikos kisfia, Viktor ezt kérte tőle: apa, meg ne halj!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713575411
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142350_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713575411
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143078_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713575411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713575411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145447_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja