Celeb

D. Nagy Lajos könnyek között beszélt gyerekkoráról

A. T.

Létrehozva: 2014.09.21.

A rocker külső érzékeny férfit takar, aki ma is könnyezve emlékszik gyermekkorának viszontagságos éveire. Imádja a színpadot és nem tartja kizártnak, hogy egyszer majd koncert közben éri a halál.

Gyökeresen megváltozott az élete, amikor 1985-ben átvette Nagy Feró helyét a Bikini együttesben. Hogyan találta meg a lehetőség?

A Rolls Frakció, melyben akkoriban játszottam, mesterségesen fel lett oszlatva. Az adminisztráció szétkergetett minket, mert a vezetésnek nem tetszett, amit csináltunk. Épp egyedül voltam és azon gondolkoztam, zenekart alapítok, így kapóra jött Németh Alajos, Lojzi felkérése, hogy menjek hozzájuk a Bikinibe, Feró helyére. Ez úgy történt, hogy sörözni indultam és egy autó állt meg előttem a zebrán. Lojzi kikiabált belőle, hogy lenne-e kedvem velük zenélni. Egy kikötésem volt, hogy valami teljesen újat csináljunk. Nem akartam semmit átvállalni a régi Bikini-dalokból, mert azok nem rám íródtak.

Feróval egyeztetett arról, hogy ön lép a helyére?

Megkérdeztem tőle, hogy nem maradt-e benne tüske, hogy átveszem a helyét, de azt mondta, máshogyan képzeli az életét. Elment a Rockszínházhoz, zenés színházat akart csinálni. A Hamletben játszott. A sors fintora, hogy én meg onnan jöttem el.

Hamar népszerűek lettek, sikert sikerre halmoztak, ami növelte a női rajongóik számát is. A pletykák szerint a rockzenészek nem sokszor mondanak nemet a csinos lányoknak.

Hát igen, mindig jól álltam a lányokkal, akik nagyon rámenősek voltak. Amikor már ismert minket az ország, előfordult, hogy mire hazamentem, a lépcsőháznál vártak. Azt mondták, üljünk le, beszélgessünk, bulizzunk. Időnként a szomszédok meg voltak rökönyödve, hogy a lányok őrjöngtek, kiabáltak. Voltak súrlódások. A koncertek után is gyakran mentünk az éjszakába, de aztán jött a család és felhagytam a bulikkal.

A felesége rajongóból lépett elő az első helyre a szívében. Miben volt ő másabb, mint a többi lány?

Az intelligens, okos nők vonzottak. Én egy nőn mindig a szemét néztem meg először. Belenéztem a közepébe és vagy láttam benne valamit, vagy nem láttam. Az övében láttam. Egy balatoni, nyári turnén ismertem meg, amikor a strandon odahozott hozzám egy kazettát, hogy írjam alá. Ismeretség lett a dologból, aztán amikor visszautaz­tam Budapestre, megkerestem.

Családcentrikus ember hírében áll, de szinte semmit nem tudunk a magánéletéről. Tegyen kivételt és meséljen egy kicsit róluk és a mindennapjaikról.

Három gyermekem van. Daniella lányom tizennyolc éves, az ikreim, Bálint és Noretta tizenöt esztendôsek, most elsősök a középiskolában. A szabadidőmet legszívesebben velük töltöm. Hétvégente együtt szoktam főzőcskézni a feleségemmel és a nagylányommal. Ez egy nagyon jó dolog. Kitaláljuk, hogy mi legyen, melyikünk mit csinál, és elkészítjük.

Daniella ugyan már abban a korban van, de még nem hozott haza udvarlót, de hiszem, hogy a gyerekeim elég intelligensek ahhoz, hogy megtalálják ki a jó nekik. A mi közönségünk pedig nem igényli, hogy különböző bulvárműsorokban szerepeljek, és az életemről beszéljek, így ha mégis meghívnak egy műsorba, akkor általában a zenéről társalgok.

Csillog a szeme, ahogy a gyermekeiről beszél. A nagy rocker otthon melegszívű családapává szelídül? A saját, viszontagságos gyerekkora szerepet játszik abban, hogy ilyen szülő vált önből?

Talán. Igen. Arra gondoltam, hogy a gyermekeim soha ne tudják meg, milyen rossz körülmények között élni. Nagyon nehéz erről beszélni. (Könnyezik, percekre elérzékenyül.) Engem és a bátyámat a nagymamám nevelt, nem túl jó anyagi körülmények között. Ez érzékeny téma nekem. A szüleim elváltak és mi a mamámmal maradtunk. Rengeteget költözködtünk, de mindent tőle tanultam. Átadta nekem a konzervatív, keresztény értékrendet, a magántulajdon védelmét, más ember tiszteletben tartását, a tudás és a szellem tiszteletét.

Szerencsére ez már elmúlt, már nem szenved hiányt semmiben. De ha már szóba kerültek az anyagiak, akkor beszéljünk arról, hogy manapság a zenészlét nem életbiztosítás. Több kollégája isa pluszjövedelem miatt valamilyen vállalkozásba kezdett. Ön is közéjük tartozik?

Azt hiszem, mindenkinek jó, ha több lábon áll. Nekem is voltak korábban pótlábaim, sok mindennel foglalkoztam a zene mellett. Volt, hogy taxiztam, de egy időben reklámcégem is volt. Ezek már nincsenek. Szerencsére van igény ránk, így az én életemet most a zene tölti ki. Úgy érzem, a halál is a színpadon fog érni.

Minden zenésznek vannak legendává vált koncerttörténetei. Nyissuk ki az emlékkönyvét.

Annak idején a forradalom után nem sokkal koncerteztünk Temesváron, ami nagyon izgalmasra sikeredett. Még rengeteg fegyver volt szabadkézen, így a közönséget is két órán keresztül engedték be a stadionba, mert egyenként megmotozták őket. A biztonsági tiszt félrehívott és azt mondta, reméli, nem lesz baj, de ha mégis bekerül egy fegyver a koncertre és a tulaja rosszat akar, akkor ne felejtsem el, hogy én vagyok a legjobban megvilágítva.

Megdöbbentem, hogy célpont leszek, de szerencsére nem történt semmi. Aztán még a Rolls Frakció idejében rendszeresen elvittek a rendőrök és megpróbálták megmagyarázni, nem jó, amit csinálunk, a rendszer ellenségei vagyunk és értsük meg, szélmalomharcot folytatunk. Ilyenkor leültettek egy székre és várattak. A legtöbbet nyolc órán keresztül üldögéltem, és ha megpróbáltam felállni, akkor visszaültettek.

Sok pályatársát ismerték már el magas rangú díjakkal, például Kossuth-díjjal. Nem bánja, hogy az ilyen jellegű elismerésekből önnek és a Bikini együttesnek eddig nem jutott?

Mindig azt mondtam, hogy a legnagyobb díj az, amit a közönségtől kapok/kapunk. Az, hogy eljönnek a koncertjeinkre, telt ház előtt játszhatunk és megveszik a lemezeinket, nekem elég. Ettől nagyobb díjat nem is tudnának adni, és egyébként sem vágytam rájuk soha. Szerintem a díj annak a fontosabb, aki adja.

Úgy hírlik, ha nem a színpadon áll, akkor a nyelvkönyveket bújja.

Igen, a szabadidőmben nyelveket tanulok. Amikor a nyolcvanas években három hónapig Londonban éltem, már jól beszéltem angolul, de ott elsajátítottam a helyi dialektust és aztán itthon közel háromnegyed évig, egy nyelviskolában társalgási angolt tanítottam. Németül is jól beszélek, spanyolul és olaszul egy kicsit, és valamennyit a szláv nyelveket is beszélem.

A nézőtérről kicsit vaskosabbnak tűnik a testalkata. Hogyan tartja formában magát?

Rendszeresen sportolok, gyúrok, gépekkel és súlyokkal edzek. Nem vagyok hízékony alkat, és szerencsére ösztönösen szeretem a zöldségeket, gyümölcsöket. Soha nem kellett attól tartanom, hogy elhí­zom. Télen egyébként két kilóval mindig több vagyok, mint nyáron, mert a turnék miatt akkor kevesebbet eszem.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713533113
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713533113
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713533113
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713533113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”