Aktuális

Ágyból kiesés okozta Gábor bácsi halálát?

M. S.

Létrehozva: 2014.09.21.

Döbbenetes fordulat egy 89 éves ember halálával végződő rablás ügyében: az idôs férfit kifosztó és brutálisan összeverő támadók arra hivatkoznak, hogy nem ők, hanem egy ápolás közbeni baleset okozta áldozatuk tragédiáját.

Kegyetlen bűn­cselekmény okozott közfelháborodást Gyulán: tavaly február 28-án három férfi brutálisan összeverte a 89 éves D. Gábort, akitől mindössze háromezer forintot zsákmányoltak. Az áldozat arccsontja eltört, fejét számos ütés érte. A sértettet előbb kórházban, majd egy idősek ott­honában ápolták, ám három hónappal később elhunyt.

D. Gábor egy hétig feküdt kómában, később sem volt már képes talpra állni, a rendőrség sem tudta kihallgatni az értelmes kommunikációra képtelen sérültet. Áprilisban a rendőrség elfogta a rablótámadás három tettesét, negyedik társukat felbujtással gyanúsították meg.

Mint kiderült: a tippadó, R. Csaba ételhordóként nap mint nap találkozott az idôs emberrel, aki elmondta, hogy nagyobb összeget tart a lakásában. A rablók azonban hiába faggatták az öreg urat, ő nem adta ki titkát. Pedig a pénz nem csak Gábor bácsi képzeletében létezett. Padlása gerendái alá rejtett el hárommillió forintot, a rablók azonban nem találtak rá a vagyonra.

A brutális támadók pere nemrég kezdődött, az áldozatot bántalmazó N. Gergelyt halált okozó testi sértéssel is vádolják. Számára különös jelentőséggel bír, hogy bebizonyosodjon: nem az ütlegelés, hanem egy baleset okozta D. Gábor vesztét. A perben most új orvos szakértő bevonását rendelték el, ugyanis a védelem szerint a sértett halálát egy vérömleny is okozhatta, amely már az idősek otthonában keletkezett. D. Gábor kiesett az ágyából, beütötte a fejét, és meglehet, hogy ez a sérülés volt végzetes számára.

A Bors utolérte az áldozat egyik közeli ismerősét. A férfi szerint a rokonok nem neheztelnek az otthonra. – Gábor bácsi itt már nem volt ura a cselekedeteinek. Bár nem tudott lábra állni, néha rátört a vágy, hogy szabaduljon onnan. Ilyenkor megpróbált felkelni az ágyáról, és egy ilyen alkalommal érte őt a baleset.
A bántalmazása előtt Gábor bácsi életerős ember volt, mindennap kilométereket biciklizett.

A rokonok szerint egyértelmű, hogy a megverése okozta a halálát, s azt szeretnék, hogyha az elkövetők a kiszabható legsúlyosabb büntetést kapnák kegyetlen tettükért – tette hozzá az ismerős.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136244_auto_resized.jpg
origo.hu

Utoljára ilyet Európának ezen a fertályán a kommunisták csináltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713304816
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132754_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713304816
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135353_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 17.: a Halak döntést hoz, az Ikrek tisztáz egy félreértést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte