Celeb

Vargha: tönkretett Bajor Imre halála

Brunner Mónika

Létrehozva: 2014.09.20.

A Borsnak elismerte, hogy valóban nincs orvosi diplomája, de soha nem is állította ezt magáról. Vargha Zoltán azt mondja: beleroppan, hogy mindenki őt teszi felelőssé Bajor Imre haláláért.

Egy hatszáz négyzetméteres, mindenféle luxussal felszerelt, saját, exkluzív sóbarlanggal rendelkező gyógyinté­zetet működtet Vargha Zoltán, aki azután került újra a figyelem középpontjába, hogy elvállalta az agydaganatos, azóta elhunyt Bajor Imre kezelését. Sorra jelentek meg az információk arról, hogy Varghának sem doktori fokozata, sem diplomája nincs, elítélték közokirat-hamisításért, mert hamis diplomával próbálkozott, még a természetgyógyászok is elhatárolódtak tőle.

– Megvádoltak, hogy én kezeltem ciánnal Bajor Imrét. Tönkrement a szakmai hitelem csak azért, mert megpróbáltam meggyógyítani. Nem csak nekem, a betegeimnek is ártottak – fakadt ki la Borsnak Vargha Zoltán, aki gyógyintézetében adott interjút munkatársunknak.

– Legalább húsz éve ismerkedtünk meg Bajor Imrével, együtt biliárdoztunk, úsztunk, piáltunk. Amikor hazajöttek Kínából, ahol kezelték, megkerestek a feleségével, hogy segítsek. Azonnal szakmai stábot biztosítottam neki, Fülére utaztunk, teljesen ingyen vállaltuk a kezelését. Még benzinpénzt sem kértem. Akkor hívott egy hónapra Spanyolországba a Boney M-ből ismert Sheila, én pedig visszautasítottam a lehetőséget Bajor Imre kezelése miatt. Mi ez a lejáratási kampány ellenem? Miért nekem kell magyarázkodnom?

Vargha doktor ezután eredményeket sorol: állítja, hatásos a módszere. – Az intézetemben mindenkit a saját, eredeti állapotát ismerő szakorvosához irányítunk vissza, hiszen klinikákkal, szakorvosokkal, sőt a család bevonásával érjük el az eredményeket – magyaráz, majd azt is kijelenti, dokumentálni is tudja eredményességét: – És ezt nem hálalevelekkel, hanem klinikai szakvéleményekkel tudom alátámasztani. Még hogy én talpmasszázzsal gyógyítok! Akkor minden pedikűrösnek hasonló eredményei lennének. Engem a Feltalálók Világszövetsége is díjazott – háborgott a doktor, aki kijelentette, a saját módszeréből szerezte diplomáját, doktoriját, és sosem mondta, hogy ő orvos (ez valójában egy kacifántos, évtizedes múltú ügy, amelynek még nem biztos, hogy vége van – a szerk.)

– Ezért dolgozom szakorvosokkal együtt – bizonygatja. – Ha egy daganatos beteg felkeres, akkor nem a daganattal foglalkozunk, hanem a szervezet hozzáállásával a daganathoz.
A szervezetet próbálom erősíteni, hogy leküzdje az autoimmun folyamatot, felkészítjük a pácienst akár egy esetleges műtétre. Hosszú távon gyógyítok, de nem műtök, sebész sem vagyok, az a gyógyítás egy másik területe – mondja Vargha, miközben kétségbeesetten mutatja a hivatalos dokumentumokat.

Az is felmerült, hogy hiába vállalta ingyen Bajor Imre kezelését, intézete hatalmas reklámot kapott azzal, hogy a nagybeteg művész állapotáról nyilatkozott. – Nincs szükség reklámra, világsztárok fordultak az intézetemhez, olimpikonokat kezeltünk. Ők az én referenciáim. Mindenki lemondott Bajorról. Amikor gyógyítani kezdtük, már csak egy-két hónapot adtak neki az orvosok. Meghosszabbítottuk az életét, de nemhogy dicséretet nem kaptunk, hanem elindult a lavina.

Vargha azt mondj­a, min­denki őt teszi felelőssé Bajor Imre halála miatt, és ebbe ő lelkileg belepusztul. Kóklernek, csalónak nevezték, aki súlyos százezreket kér intézetében azt állítva, hogy akár a rákot is meggyógyítja. Előkerülnek elégedetlen páciensek is, akik azt mondják, az általa kifejlesztett módszer semmit sem ér, ő pedig állítja, bebizonyítja igazát.

– Mi a jóisten nevében gyógyítunk, sajnos nem tudunk mindenkinél sikert elérni, de a 70-80 százalékos gyógyulási statisztikánk magáért beszél – állítja Vargha.

Honnan a cím?

A Vargha Metodika tudományok doktora. Ezt az elnevezést használja Bajor Imre gyógyítója, amit intézete honlapján is feltüntet. Pácienseinek többek között egyedi reflexológiát, akupresszúrát ötvöző ideginger-terápiát ajánl. Módszere alapjait még a nyolc­vanas években dolgozta ki.

Károkat is okozhat

A Bors megkérdezett egy független szakértőt, akinek orvosi diplomája van, ugyanakkor természetgyógyász is. Dr. Gora Dmitrij gyermekorvos, sportorvos Varghához hasonlóan saját gyógyközpontot hozott létre.

– Nyomon követtem a Bajor Imre gyógyítója körül kialakult helyzetet. Egyrészt a hamis diploma nem szép dolog, másrészt viszont valójában nem lehet tudni, hogy Bajor Imre milyen kezelésben részesült, harmadrészt pedig mindig kell valakit találni, akivel el lehet vitetni a balhét. Magyarországon egyébként nem tanácsos orvosi diploma nélkül gyógyítani, hiszen aki elvégzett egy néhány hónapos tanfolyamot, és utána betegeket kezel, az komoly károkat okozhat – mondta dr. Gora Dmitrij. – Sok orvos hisz a természetgyógyászatban, de vannak, akik nem használják, sőt ellenzik. Erre csak azt tudom mondani: annak idején Hippokratész gyógynövényekkel is kezelt betegeket… 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713532211
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713532211
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139544_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713532211
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713532211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”