Celeb

Királynő is pályázik Szabó Zsófi helyére

Sz. B.

Létrehozva: 2014.09.20.

Befejeződtek a meghallgatások, a szerkesztők és a producer talán már tudja, ki lesz az a szerencsés lány, aki Szabó Zsófi után megkapja Betty Tanakis szerepét.

A Jóban Rosszban csapata péntek délután nyilvános meghallgatást tartott a sorozat stúdiójában, így az újságírók is betekinthettek a castingolás folyamatába.

Az épületbe érve jó néhány szőke lány őgyelgett párbeszédét magolva, és néhány ismerős arc is feltűnt köztük. Kiderült, hogy néhány Betty-jelöltet a szerkesztők kértek fel, köztük a szépségkirálynő-választás három dobogósát és Nagy Adrit is, akik vállalták a megmérettetést.

– Korábban is voltak ilyen ambícióim, de erről a castingról tegnap tizenegy órakor értesítettek, így nem igazán tudtam felkészülni lelkileg. Kicsit izgultam, de rutinos vagyok, mert sok válogatáson jártam már – mesélte el Katona Gitta, a Miss World Hungary második helyezettje, miután kijött a meghallgatásról. Egy kitalált, a sorozat történetéhez nem kapcsolódó szerepet, Éváét kellett eljátszania, akárcsak a többi jelentkezőnek.

Valamennyiüket Legerszki Krisztina és Seres Dani segítette a szituációs játék során.
Edelényi Vivien ügyesen szerepelt a kamerák előtt. Nem véletlenül, a 27 éves lány színi akadémiára is járt. – Úgy érzem, több volt bennem, nem tudtam igazán megmutatni magam a válogatón, nagyon izgultam. De próba, szerencse! – mondta Vivien. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140222_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy javul-e az időjárás a hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713431411
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131614_auto_resized.jpg
vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139624_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk – Orbán Viktor az Európai Parlament vezetőinek leváltására készül + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713431411
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713431411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713431411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140036_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/5vE3H5LzL3lEqrsysi1s_tns4m8s0BEsheVqwCJOeFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NDFiZDZkNjg3MTQxZWM4MjhlNzIxNjk5Yjg0MjM0.jpg
Függőség

Pásztor Erzsi drámai vallomása: Alkoholista férje miatt kellett elválniuk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar