Aktuális

Szenzáció: ilyen mélyre még nem süllyedt senki

Bors/MTI

Létrehozva: 2014.09.19.

Megdöntötte a mélymerülés Guinness-világrekordját Ahmed Gabr egyiptomi búvár. A hivatalos bejelentés szerint 332,35 méter mélyre ereszkedett a Vörös-tengerben.

Gabr egy csaknem 14 órás merülést követően éjfél után, 0:20-kor bukkant fel a víz felszínén. A volt egyiptomi katonatiszt két éven át készült csapatával a világcsúcs megdöntésére a Sínai-félszigeti közkedvelt búvárparadicsomában, Dahabban. Elmondása szerint négy éve álmodik arról, hogy túlteljesítse az eddigi rekordot jegyző dél-afrikai Nuno Gomest, aki 2005-ben 318,25 méterig jutott le.


Az as-Surúk nevű újság internetes kiadása szerint az altábornagy 13 éve aktív, a szakma legnagyobb világszervezetei közé tartozó PADI és TDI által igazolt búvároktató. A világ hegycsúcsait megjárt Omar Szamra – az első egyiptomi és egyben a legfiatalabb arab, aki megmászta a Mount Everestet – Facebook-oldalán gratulált Gabrnak.

Emlékeztetett rá, hogy bár Gabr mélybe ereszkedése mindössze tizenkét percet vett igénybe, a felszínre jutás több mint tizenkét órát tartott. A búvárnak számos alkalommal meg kellett állnia, így óvva meg szervezetét attól, hogy a magas nyomás, illetve a testben keletkező gázbuborékok komolyabb komplikációkat okozzanak.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088432_auto_resized.png
origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617612
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086826_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Drogos, be van állva, mint a gerely: egymást szidják a baloldali képviselők Ferencvárosban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089887_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089729_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dibusz vagy Gulácsi? – „Hazudik, aki azt mondja, nem drukkol a másik hibájának”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617612
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617612
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska