Aktuális

Kómás nejét ápolja, öt gyerekét neveli Ferenc

Bencze Brigitta

Létrehozva: 2014.09.18.

Kemény sorsot mért az élet a mezőcsokonai Bogdán Ferencre. Első feleségét hét éve brutálisan megölték. Második neje, Szilvia április óta éber kómában fekszik. Ferenc neveli öt gyermekét, és küzd Szilvia életéért.

Naponta ezerszer is megcsókolja, percenként megsimogatja feleségét Bogdán Ferenc. Szilvia, a hajdan életerős családanya április óta egy szót sem szól: éber kómában fekszik.

– Sosem fogom elfelejteni azt a napot. Épp készülődtünk valahová, Szilvia megkérdezte, hogy indulhatunk-e, majd lefordult a székről. Ezek voltak az utolsó szavai hozzám – mondja Ferenc. Újra­élesztette a feleségét, amíg kiérkeztek a mentők. A karjaiból vitték el.

– Kiderült, hogy szívelégtelensége van, egy infarktust korábban lábon kihordott. Az orvosok nem kecsegtettek semmi jóval, ugyanis semmire nem reagált. Az én gyönyörű feleségem éber kómába került! – temeti arcát a kezébe. Sorsa hátborzongató: első feleségét 2007-ben a saját sógora megerőszakolta, hidegvérrel meggyilkolta. – Tengerjáró hajón dolgoztam, hogy a házra felvett hitelt, a három gyermekem életét fizetni tudjuk – idézi fel. – Ott kaptam a hírt. Összeroppantam. Hazajöttem. Most azt mondogattam magamban: nem veszíthetem el még egyszer a szerelmem!

Négy éve találkozott az ápolóként dolgozó Szilviával, aki örökbe fogadott beteg kisfiát nevelte. Szerelem volt első látásra. – Nem hiszek a babonákban, de én 33 éves voltam, amikor a tragédia történt, a kislányom, Bogi pedig három. Szilvi most 33, közös kislányunk, Timike pedig három. Lehet ez véletlen? – kérdi keserűen.

Ferenc hazavitte Szilvit, felmondott a munkahelyén, hogy egész nap ápolhassa. Tisztába teszi, szondán eteti, injekciózza, tornáztatja, beszél hozzá, becézgeti, gyermekeik képét is elé teszi. – Hiszek a család erejében. Javulni fog Szilvi állapota, hiszek benne – ismétli. – Már követi a szemével a mozgásom, a kezét is meg tudja már mozdítani. Timike első kérdése is mindig a mamája. Tudom, hiszem, hogy ért minket!

Kemény munkával felépített életük azonban tönkrement. Bianka most végzett a középiskolában, muszáj munkát keresnie, a 17 éves Benjamin, a 12 esztendôs beteg Máté és a 10 éves Bogi még tanul.

Egyetlen jövedelmük most a szerény ápolási díj és a gyerekek után járó támogatások. – A hitelt nem tudjuk fizetni. Ezelőtt ugyan két műszakban dolgoztam, de most Szilvit és a sztómás kisfiát is én ápolom. Csak remélem, hogy nem raknak ki. Sosem kértem segítséget senkitől, de most kétségbe vagyok esve, hiszen itt vannak a gyerekek, és itt van Szilvi. Ők mindennél fontosabbak!

Segíthet

Ha valaki úgy gondolja, tud segíteni Ferenc családjának, az alábbi számlaszámra utalhat támogatást:

Nagybajomi Takarékszövetkezet
67100035-10003839-00000000
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713517813
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713517813
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713517813
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143370_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezeket a városokat a legjobb gyalog vagy bringával felfedezni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713517813
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713517813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor