Celeb

Szexguru versenyéről érkezett Vajna királynője

Munkatársainktól

Létrehozva: 2014.09.17.

Kelemen Henrietta lett a Miss Universe nyertese. Vajna Timi királynője két éve annak a Répás Lajosnak a versenyét nyerte meg, aki ellen kerítés miatt folyt nyomozás.

Valóban guru vagyok – jegyezte meg mosolyogva a Bors munkatársának Répás Lajos, miután kiderült, a Miss Universe Hungary 2014 nyertese Kelemen Henrietta lett. A húszesztendős albertirsai lány ugyanis nem először kapott koronát, két évvel ezelőtt, a Répás nevével fémjelzett Miss Hungaryét is elhódította.

– Arra a döntőre nem mentem el, akkoriban házi őrizetben voltam – mondta a Borsnak Répás. – De Heni karrierjéhez én is hozzájárultam egy téglával. Higgyék el: én soha senkit nem akartam rávenni, hogy pénzért szexeljen. Tény, a versenyeimre jelentkeztek olyan lányok is, akik ebből éltek, és olyanok is, akik később kezdték el. Én még azt sem engedtem volna, hogy a versenyemen stricik környékezzék meg a lányaimat. Más kérdés, ha ők hozzám fordultak, próbáltam segíteni: bemutattam őket ennek-annak, de hogy mi történt köztük és hogyan rendezték, sohasem tartozott rám. Ettől még nem vagyok strici, ők pedig nem prosti­tuáltak. Heni sosem kért segítséget. Ô nagyon szép, intelligens, örülök a győzelmének, és remélem, előtte is szép karrier áll, mint oly sok lány előtt, akiket én fedeztem fel – mondta Répás.

Kelemen Henriettát hétfőn este a Thália Színházban koronázták meg. A verseny történetében először, érdekes módon, ezúttal az interneten közvetítették a Vajna Timi nevével fémjelzett Miss Universe Hungaryt. A sajtó képviselői sem tehették be a lábukat az eseményre, és a királynő mellett csupán egy második helyezettet választottak meg. Utóbbi Tóth Lilla Hanna lett, azaz ő a „helyettes”. Ha bármi történne hazánk legszebbjével, neki kell majd beugrania. Kelemen Henrietta a Borsnak elmondta, örül a most elért győzelemnek.

– Nagyon boldog vagyok. Azt gondolom, azért sikerült győznöm, mert hittem benne a végsőkig – mondta a Borsnak Heni. – Örülök, hogy kijuthatok végre egy világversenyre, korábban ez nem adatott meg. Idén diplomázom, úgyhogy két jelentős álmom, célom is megvalósulni látszik. Három és fél éve vagyok együtt a szerelmemmel, sem az előző, sem a mostani verseny nem veszélyeztetheti a kapcsolatunkat. Remélem, sikerül a világ előtt is bizonyítanom, és szép eredménnyel megörvendeztetni az országot – magyarázta a főiskolás lány. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146195_auto_resized.jpg
origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713601210
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141359_auto_resized.jpg
vg.hu

Újabb négysávos utat adtak át Magyarországon – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713601210
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713601210
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713601210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak