Aktuális

Pesten pihentek az al-Kaida terroristák

Munkatársainktól

Létrehozva: 2014.09.17.

Magyarországon laktak, Németországban buktak le azok a terroristák, akik egy német pályaudvart, valószínűleg a bonni terminált akarták a levegőbe röpíteni. Veszélyben van-e Magyarország?

A dzsihádisták átutazóban járnak nálunk. Budapesten főként pihennek, közben pedig informá­ciókat vesznek célpont­jaikról. Imaházakban és éttermekben bonyolítják találkozóikat.

Nemrég Né­met­országban akartak egy pályaudvart felrobbantani az al-Kaidához köthető afgánok, akiknek a bérelt budapesti lakásukban a TEK tartott ház­kutatást – mondta a Magyar Nem­zetnek Bodnár Zsolt, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgató-helyettese, aki a Borsnak is nyilatkozott. Mint elmondta, az említett házkutatást a német hatóságok által folytatott eljárásban, jogsegély keretében végezték az NNI munkatársai, így arról nem áll módjában tájékoztatást adni. Azt viszont megerősítette a főigazgató-helyettes, hogy a TEK több, terrorszervezethez köthető személlyel kapcsolatban kezdeményezett már intézkedést.

Célpont a bonni vasútállomás

Az al-Kaida 2004, a madridi vonatrobbantások óta elsődleges célpontjának tartja a nyugat-európai pályaudvarokat. A terv a 2011-ben megölt Oszama bin Ladentől származik. Kidolgozója egyik helyettese, Junisz al-Mauretani, aki az európai ak­ciókért felelős.
Ő választotta ki 2012 decemberében a bonni főpályaudvart, melynek peronján fémcsőből és butángázzal töltött patronokból összeszerelt robbanószerkezetet találtak. Gyújtószerkezete ébresztőórából és elemekből állt.

Pesti éttermekben szervezkednek

Magyarországot átutazóban használják a terroristák, akik nem magyar, hanem főként amerikai, brit, francia és német célpontokra koncentrálnak, véli Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő.

– Nálunk pihenéssel töltik az időt, vagy a szervezésnek azzal a fázisával, amit terrorszolgáltatásnak nevez a szakirodalom. Azaz hírszerzési, információs adatok cserélnek gazdát – magyarázza Tarjányi.

Hol osztják meg az információkat? Főként a magyarorszá­gi mecsetekben, éttermekben rendszeres vendégek a Közel-Keletről érkező szélsőséges vezetők. Mindezt jól példázza egy nemrég külföldön felszámolt iszlám csoport adatbázisa. Tagjainak mobiltelefonjaiban magyar telefonszámok és magyarországi hívások szerepeltek. Hány magyar dzsihádista lehet külföldön? A Terrorelhárítási Központ szerint nincsenek, ám más források tucatnyira teszik azon magyarok számát, akik az al-Kaida szárnyának tekintett Iszlám Állam oldalán harcolnak.

Rejtjeles pornófilm az alsónadrágban

A legnagyobb visszhangot kiváltó eset 2011 májusában történt. Akkor egy török és egy arab terrorista találkozott a magyar fővárosban. Egyiküket később elfogták Berlinben. Alsónadrágjában egy memóriakártyát találtak, amelyen egy pornófilmbe kódolva az al-Kaida tervezett európai merényleteinek dokumentumai voltak. 

A 2012-es nemzetközi összesítés a legfrissebb. Eszerint abban az évben 219 terrortámadás történt Európában. De hol lesz a következô?

Horák Irén a toplista élén

„Közép-Európában is vannak testvéreink. Zágrábban hat fivérünkre és négy nővérünkre számíthatunk, Budapesten és Prágában ennél is több a mu­dzsá­hid” – írta Anwar al-Avlaki, aki az al-Kaida második embere volt, a jemeni csoportot vezette. A CIA három éve egy rakétával végzett vele. Özvegye a horvát állampolgárságú, magyar ajkú, egykoron szociális gondozóként dolgozó Horák Irén. Horák halálos bosszút fogadott. Ő jelenleg a világ legkeresettebb női terroristáinak egyike, Amina néven szerepel a listán.

Bin Laden testvére nálunk volt

A világ egyik leghírhedtebb terroristája, a Carlos néven ismert Illich Ramirez Sanchez főhadiszállása hat éven át, 1979-től 1985-ig a rózsadombi Vend utcában volt. Itt-tartózkodásáról a legfelsőbb pártvezetés és maga Kádár János is tudott. A magyar belügyi elhárítás szemmel tartotta, 8500 oldalnyi dokumentumot gyűjtött össze róla és társairól. Carlos Budapestről szervezte annak idején a nyugat-berlini Francia Ház elleni robbantásokat.

A német Vörös Hadsereg Frakció 1991. december 23-án a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, egy kivándorló orosz zsidókat szállító autóbuszt akart felrobbantani. Az elkövetők – Horst Ludwig Meyer és Andrea Klump – 1988-ban megkísérelték a spanyolországi Rota amerikai katonák által használt klubjának felrobbantását is. Magyarországon hónapokat tölthettek.

Oszama bin Laden egyik testvérének 1992-ben cége volt Magyarországon. A hiva­talos álláspont szerint Tarik Mohamed bin Laden sohasem lépte át az országhatárt, vállalkozásának itthoni képviselője pedig már meghalt. Hogy ez így volt-e vagy sem, azt valószínűleg sohasem fogjuk megtudni.

Az El Mundo című spanyol lap szerint a 2000-es évek elején Budapesten, az orosz maffiától akart jelentős mennyiségű robbanóanyaghoz és fegyverhez jutni az ETA nevű baszk terrorszervezet. Az ötezer kilogramm rob­banóanyagról, kétezer robbantókészülékről és mintegy ezer kézifegyverről szóló üzlet azonban nem jött létre. A cikk szerint a budapesti találkozóról az angol titkosszolgálat felvételeket készített.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713568510
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145713_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Titkos nyomozás folyik a volt győri rendőrkapitány ügyében, már 18 gyanúsítottat hallgattak ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145748_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Világbotrány: ilyen esélyei vannak az antifasiszta nőnek arra, hogy bejusson az Európai Parlamentbe

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713568510
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713568510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713568510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144930_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól