Celeb

Síron túl is tart Bajorék szerelme

Bors

Létrehozva: 2014.09.15.

Örökre terveztek, amibe nem szólhatott bele sem élet, sem halál. Bajor Ildikó a mai napig férjezett asszonyként éli a mindennapjait, és tudja, hogy ha majd mennie kell, Imre várja őt.

„Mi nem búcsúzunk el, soha! Ahogy megbeszéltük: örökkön-örökké! Ildi” – ezekkel a szavakkal üzent elvesztett kedvesének Bajor Ildikó a Face­book-oldalán, és adatlapján a kapcsolati státuszát sem változtatta meg. Házas – áll a rubrikában.

Első olvasatra szomorú egyoldalú beszélgetésnek tűnnek a sorok. De a kiírás alatt ott áll egy kedves fotó az elhunyt színművészről, a képen pedig a következő sorok: „Kezdd újból, mondja egy hang. Újjászületés. Egy másik kaland…”

Ezek a sorok segítenek megérteni, hogy Ildikó és Imre milyen külön­legesen szoros kapcsolatban élt. Rádöbbenünk, hogy az özvegynek bizony van kivel beszélgetnie. A férje ott van vele mindig és mindenhol.
A házaspár tizennégy éven át élt harmóniában, és furcsa módon már az első találkozásukkor tudták, hogy ez örökre így is marad. A különleges szerelem megértéséhez Hei­lig Gábort hívtuk segítségül.

 

A jó barát hosszú éveken át napi kapcsolatban volt a pár mindkét tagjával, ha valaki, hát ő biztosan tudja, hogy mit érezhet most Ildikó. – Két egymáshoz tökéletesen illeszkedő ember ők – mondja Heilig Gábor zenész. – Tudták, hogy gyönyörű életük lesz, és azt is, hogy Imre nem fog száz évig élni. Ezzel mindketten tisztában voltak. És ennek tudatában is vállalták, hogy belevágnak, és együtt csinálják, amíg itt, ezen a földön időt kapnak a sorstól. Hallottam őket beszélgetni, tudom, hogy megegyeztek: ha valamelyikük előbb megy el, akkor is folytatják, mert egy „szimpla halál” nem választhatja el őket egymástól. Ők örökre férj és feleség lettek.

Heilig szerint Ildikó és Imre mindent kihozott a kapcsolatukból, amit csak lehetett. – Úgy terveztek örökre, hogy abba nem szólhat bele sem az élet, sem a halál. Ildikó most is Imre felesége, és az is marad mindig. Csak most még egy jó darabig nem találkoznak.
 

Örökös tag lett

Az RTL II-n látható Heti Hetes stúdióképe megváltozott. Ezentúl minden egyes adásban ott látjuk majd Bajor Imre arcképét a háttérben. Az alkotók így állítanak emléket szeretett kollégájuknak. Bajor széke örökre az övé marad, állandó szereplő nem fogja betölteni a helyét. A „forgószékben” meghívott vendégek ülnek, vasárnap este Para-Kovács Imre foglalhatott helyet. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713553216
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713553216
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713553216
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713553216
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt