Sport

Kilövési engedélyt adtak Pintérre

(turcsik)

Létrehozva: 2014.09.10.

Gellei Imre, az MLSZ szakmai bizottságának elnöke elárulta: a szakma támogatja Pintér Attila szövetségi kapitány azonnali leváltását. Döntő ­lehet Kovács Ferenc véleménye.

Igen nagy a valószínűsége, hogy Pintér Attila már az októberi, románok elleni Eb-selejtezőt sem éri meg a válogatott élén. Az északírek elleni tétmeccsen nyújtott pocsék játék és vereség után ugyanis teljesen elfogyott a levegő a megosztó személyiségű szakember körül. Csányi Sándor MLSZ-elnök nem ragaszkodik a jelenlegi kapitányhoz, ám kijelentette: mielőtt döntést hoz, kikéri a szakma véleményét.

Nos, egybehangzó álláspont, hogy Pintér sorsát illetően döntő jelentőségű az MLSZ nemrégen kinevezett sportigazgatójának, Kovács Ferencnek az érvelése, aki baráti viszonyt ápol Csányival. A Videoton 80 éves tiszteletbeli elnöke néhány éve még csaknem felkérte Pintért a fehérvári csapat edzőjének, a DigiSport keddi adásában azonban már kritizálta őt:

– Nagyon sok múlik azon, hogyan készítek fel egy-egy ­játékost a fontos mérkőzésre, ezek edzői, sőt pszichológusi feladatok is – mondta Kovács, aki hiányolta a fiatalokat, majd hozzátette: a kapitány jövőjéről az MLSZ-elnökség dönt.

Csányi napokon belül az MLSZ szakmai bizottságának a véleményét is kikéri, márpedig ha ezen múlik, Pintérnek mennie kell.

– Az északírek elleni eredmény magáért beszél. Látni kell, hogy a közönség máris elfordult a kapitánytól, márpedig ez a játék elsősorban értük van. Átgondolt, személyeskedést nélkülöző, körültekintő írásbeli javaslatot teszünk kapitánykérdésben az elnöknek – árulta el Gellei Imre, a bizottság elnöke, vagyis eszerint ők sem marasztalják Pintért.

Az MLSZ elnöke szokásához híven a meghatározó futballisták véleményére is támaszkodik, márpedig ez szintén Pintér azonnali menesztését vetíti előre.

 

Övék az utolsó szó

– Kovács Ferenc, az MLSZ sportigazgatója kihátrált mögüle
– Az MLSZ szakmai bizottságának (Benczés Miklós, Bozsik Péter, Garami József, Halmai Gábor, Herczeg András, Illés Béla, Kovács Zoltán, Róth Antal, Szalai László, Király Gábor) elnöke, Gellei Imre is úgy véli, Pintér vélhetően megy
– A játékosok közül ketten, Dzsudzsák Balázs és Juhász Roland a szószóló, úgy tudjuk, ők sem ragaszkodnak a kapitányhoz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714971616
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714971616
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el