Celeb

Diplomát kapott Tordai Teri

Bors

Létrehozva: 2014.09.08.

A színművésznőnek természetesen van már egy pecsétes papírja arról, hogy gyakorolhatja a szakmát, azt pontosan ötven évvel ezelőtt, 1964-ben kapta kézhez.

Hétfő délután a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanévnyitó ünnepségén kapott mellé még egyet, ami igazi rangot képvisel, egy úgynevezett Arany diplomát, melyet a kerek évforduló alkalmából vehetett át. A legendás 64’-es osztály többi tagja, szám szerint nyolcan (sajnos négy jó barátjuk már az égi színház pódiumáról figyelhette csak az eseményeket) vehették még át a kitüntető oklevelet: Béres Ilona, Dobos Ildikó, Halász Judit, Izsóf Vilmos, Kiss Endre, Somhegyi György, Szegedi Erika, Torday Teri és Újlaki László színészek. A művészek tiszteletére az iskola diákjai egyedi műsorral készültek az alma mater évnyitójára, amivel komolyan sikerült meghatniuk a megjelenteket.

- Szép ünnepség volt és persze felemelő, én mindig jól érzem magam a fiatalok társaságában – nyilatkozta a Borsnak Tordai Teri színművésznői, majd hozzátette: - Mi egy szerencsés osztály voltunk és nagyon összetartók, remélem a jövő színészei, és filmesei is hasonló szeretetben és összetartásban élik majd az életüket. Kívánom nekik, hogy legyenek sikeresek, de hozzáteszem, ehhez kitartó munka és őrült elhivatottság szükségeltetik!  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711722327
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711722327
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711722327
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról