Celeb

Bréking: megint várandós Katalin hercegnő!

Bors

Létrehozva: 2014.09.08.

A brit királyi család közleményben tudatta a világgal: Katalin hercegnő ismét babát vár. A hivatalos közlés szerint Vilmos hercegék már régóta tervezték, hogy bővítik családjukat, és mindenki nagyon boldog, hogy az egy­éves György hercegnek testvére lesz.

A bejelentés időzítése tökéletesre sikerült, hiszen nem is olyan régen derült ki, hogy az apuka otthagyja jelenlegi diplomáciai állását, és visszatér helikopterpilótának a kelet-angliai légimentőkhöz. Ez azért fontos, mert a légimentők központja Vilmosék új, Amner Hall-i birtokához rendkívül közel van, így folyamatosan ott tud lenni a várandós kismama mellett.

Katalin terhességéről már a nyáron felröppentek a pletykák, de az akkori értesüléseket senki nem erősítette meg a királyi udvar részéről. Most azonban a Daily Mail szerint már napok óta rosszullétek gyötörték, és újra előjött a hyperemesis gravidarum nevű betegsége, ami gyakori terhességi hányást jelent. Ezért le is mondta hétfőre tervezett hivatalos programját, és a Kensington-palotában orvosok vették kezelésbe.

Az, hogy a második gyermek fiúnak vagy leánynak születik, nem változtatja a trónutódlást, hiszen a brit kormány kezdeményezésére elindított reformfolyamat eltörölte a királyi fiúutódok elsőbbségét. Így ha Vilmos és Katalin második gyermeke leány lesz, akkor is megtartaná helyét a trónöröklési sorban, ha utána születne egy öccse.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147198_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713618615
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141312_auto_resized.jpg
vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146105_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713618615
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713618615
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713618615
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713618615
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó