Vicky: leszbikusként is szerethetem Istent

35 éves Vicky az oxfordi egyetemen vég­zett teo­lógia szakon, már egészen fia­talon ér-dekelte a zene és a vallás, nem csoda, hogy hivatását ez a két vonzódás határozza meg: tizenévesen kezdett keresztény da­lokat írni. Mivel a dalai egyre nép­szerűbbek lettek, főállású zenész lett, vagyis minden jövedelme az egyháztól érkezett, dalai után jogdíjat fizettek neki. Itt volt a bökkenő, amikor először állt ki az azonos neműek házassága mellett, az egyház bojkottálta a dalait... De ho­vatartozásáról ekkor még nem beszélt.

– Már egészen fiatalon beutaztam a dalaimmal Amerikát, az Egyesült Államok legismertebb keresztény dalokat játszó zenésze lettem, de mindig volt bennem hiányérzet – meséli Vicky a Daily Mailnek. – Takargatnom kellett azt, hogy a saját nememhez vonzódom.

Nagyon kiszolgáltatott voltam, hiszen a temp­lomok és közösségek által fizetett jogdíjakból éltem, abból fizettem a lakbéremet, és abból vettem ma-gamnak ennivalót. Amikor kiálltam az azonos neműek házasságkötése mellett, bojkottálták a dalaimat, egyből megtapasztaltam azt, hogy milyen, ha megbélyegzik az embert. A lelkemben és az egzisztenciális életemben is nagy hatással volt rám.

Nem ez volt az első alkalom, hogy Vicky szexuális beállítottsága bajba sodorta. Tizenhárom évesen gyóntatópapjának mondta el, hogy a lányokhoz vonzódik, a pap annyit mondott: imádkozom a gyógyulásodért és a megbocsátásért.  – Minha a homoszexualitás betegség vagy bűn lenne – folytatja Vicky.

– Három évvel később egy ang­liai egyházi táborban ördögűzésen vettem részt. Ezrek vettek körül és kiabáltak, próbálták az ördögöt eltávolítani belőlem, hittek abban, hogy ha a rossz elhagyja a testemet, a férfiakhoz fogok vonzódni. Nem jött be az ördögűzés, de arra jó volt, hogy újabb 14 évig hallgassak az érzéseimről, és titkoljam a másságomat.

Végül egy immunbetegség bírta rá, hogy vállalja másságát, rájött, hogy az elfojtott érzelmi élete miatt lett beteg. Ekkor harmincéves volt, és elhatározta, ha betölti a harmincötöt, előáll az igazsággal.  – Ha Amerikában élnék, biztosan nem mertem volna nyíltan vállalni a hovatartozásomat – gondolkozik el az énekesnő.

– Ott máshogy néznek az emberre az egyházi körökben, Angliában már jobb a helyzet. Amióta nemrég, a 35. születésnapom beköszöntével előálltam az igazsággal, olyan, mintha újjászülettem volna. Egy hatalmas titoktól szabadultam meg, azon kívül, hogy másokat is bátorítok a döntésemmel, igazából magamért kellett megtennem, nem lehet egy életet hazugságban leélni. A szüleimnek már korábban elmondtam, jól fogadták, ahogy a közvélemény is. Különböző hitű emberek kerestek meg és támogatásukról biztosítottak, még akkor is, ha nem értenek velem egyet.

Vicky 35 évesen tehát végre megnyugodott, béke van a szívében, és boldogabb, mint valaha.