Celeb

Imádott nagymamáját gyászolja Sebestyén Balázs

Bors

Létrehozva: 2014.09.07.

A rádiós műsorvezető azért rohant el pénteken az élő adásból, mert csak percei maradtak, hogy elbúcsúzzon nagymamájától, aki régóta betegeskedett. Úgy tudjuk, még időben beért a kórházba.

Sebestyén Balázs nagyon szoros kapcsolatot ápolt a nagymamájával, úgy ragaszkodtak egymáshoz, mint akik soha nem hajlandók elengedni egymást. Pedig mindketten tudták, hogy egyszer eljön majd az idő, amikor búcsúzni kell, és ez így is van rendjén…

Elfogadni azonban nagyon nehéz. Balázsnak sem ment könnyen. Már hónapokkal ezelőtt, amikor a nagymamája állapota rosszabbodni kezdett, s kórházba került, minden lehetséges gyógymódot és csodaszert megszerzett, hogy a szeretett nagyit minél tovább maga mellett tudhassa. Csodák azonban nincsenek, hetekkel ezelőtt tájékoztatták a műsorvezetőt és családját arról, hogy bizony fel kell készülniük a legrosszabbra, mert nem tudni pontosan mikor, de hamarosan jobb létre szenderül a nagymama.

– Tudta, hogy hamarosan el fog jönni a búcsú, így Balázs megpróbálta elfogadni a helyzetet – mondja a műsorvezető egyik közeli barátja. – De természetesen még így is kínkeserves volt számára minden egyes nap. Nagyon sok időt töltött a nagymamájával, akihez kivételes módon ragaszkodott. Titkon még azt remélte, hogy a második babájukkal, a dédunokájával találkozhat a mama…

Balázs, aki az elmúlt években még soha, egyetlen alkalommal sem hagyta ott a Class FM reggeli műsorát, most megértést kért mindenkitől. Előre szólt, hogy ha úgy alakul a dolog, és neki mennie kell, akkor csak felpattan, s rohan a kórházba. Sajnos az előre megírt forgatókönyv pénteken beteljesült. A műsorvezető fél nyolc előtt kapta a hírt, hogy rohanjon búcsúzni.

A Bors információi szerint Balázsnak sikerült még beérnie a kórházba, megfoghatta még a nagymamája kezét, elmondhatta, hogy mennyire szereti, és elbúcsúzhatott tőle.

Hétfőn már munkába áll

Nem volt problémamentes Sebestyén Balázs számára az elmúlt hét. Hétfőn – mint arról mi is beszámoltunk – a gólyatáborban megerőszakolt lány ügyében kerekedett országos botrány abból, hogy a három műsorvezető nem a kellő komolysággal kezelte a témát.

Szerdán végül a Morning Show stábja elnézést kért. Mint a Bors megtudta, Rákóczi Feri Vadon Jani és a hétfőn újra munkába álló Balázs a korábbiaknál sokkal, de sokkal körültekintőbben kezelnek majd minden témát.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085931_auto_resized.png
origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711722013
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076179_auto_resized.jpg
ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085773_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711722013
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711722013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról