Celeb

Angelina Jolie unokanővére Voith Ági

A. T.

Létrehozva: 2014.09.07.

Imád veszekedni a párjával, a legapróbb dolgokon is vérre menő vitát tudnak folytatni egymással. Az élete a színpad, de ha lehetősége lenne rá, akkor összecsomagolná a bőröndjét, és világ körüli utazásra indulna. Harminckét éve él együtt zeneszerző kedvesével, de férjétől, Bodrogi Gyulától a mai napig nem vált el.

Elképesztő lendülettel pörög, az interjú után is egy koncert próbájára siet. Mikor lazít egy kicsit?

Na, a következő a helyzet. Imádom, amit csinálok, és soha nem voltam pénzcentrikus, de most olyan életet élünk, hogy az az egyik legfontosabb, hogy az embernek legyen pénze, különben nem tudja az álmait megvalósítani. Mindig lezser voltam, de ha szeretném megtartani azt az életszínvonalat amelyet megszoktam, és amiért megdolgoztam, akkor azért tenni kell.

A világsztároknak, köztük az én kedvencemnek, Angelina Jolie-nak nem kell ilyen dolgokkal foglalkoznia. Ha nagyon el lennék eresztve, akkor inkább utazgatnék, és néha elvállalnék egy-egy munkát. Úgy érzem, megérdemelnék magamtól egy világ körüli utat.

Miért Angelina Jolie a nagy kedvenc?

Távoli unokanővére vagyok. Nagyon-nagyon távoli. A Voith név örmény név, Erdélyből indult útjára, és mindegy, hogy így írjuk vagy épp Voightként, ahogy Angelináék. Ő nagyon vad és izgalmas nő, egy leopárdhoz tudnám hasonlítani. Még női szemmel is gyönyörű szeme és szája van. Rengeteg filmjét láttam, és azt is tudom, hogy nemrég férjhez ment. Olvastam, hogy fogyókúrázott előtte. Kerestem a neten a gyógyszert, amivel fogyott, de nem találtam. Én is szeretnék tíz kilót fogyni. Ha sikerülne, életemben először elmennék plasztikai sebészhez.

Nehéz úgy fogyókúrázni, ha az ember családjában közismerten nagy „főzők” vannak. Önnek a töltött káposztája, Bodrogi Gyulának a vadpörköltjei legendásak,a fiuknak, Ádámnak pedig saját étterme van.

Hát ez az! Én egyébként nem igazán tanultam főzni, csak úgy rám ragadt az évek során. Az édesanyám nagyon jól főzött, tőle ellestem néhány dolgot, ő pedig a dédnagymamámtól tanult. Aztán édesapám az 1970-es években vendéglős lett, tőle is láttam pár trükköt. Nagyon szeretek főzni, csak ne legyen kötelező! A töltött káposztámnak a titka pedig a kapor. Mindig teszek a tetejére, aztán a végén eltávolítom a fazékból. És igen, Gyula istenien főz! Ez az egyetlen dolog, amin soha nem vitatkoztunk annak idején.

Húsz évig éltek együtt, ezalatt volt idejük csatározni. Hogyan zajlott egy Bodrogi– Voith-vita?

Hát úgy, hogy a Gyulával nem lehet veszekedni. Attól állandóan kiborultam, hogy vele nem lehetett jól vitázni. Bármit mondtam, az falra hányt borsó volt. Én toporzékoltam, hisztiztem, ordítoztam és ennyi. Semmi reagálás nem volt rá. Elég vehemens természet vagyok, könnyen fel tudom cukkolni az embereket.

Már több évtizede külön, sőt mással élnek, de hivatalosan még házasok. Miért? Mit szólnak ehhez az új társak?

Nem volt szükség válásra. Ez akkor fontos, ha anyagi osztozkodásról van szó. Gyula fantasztikus, különleges ember, a mai napig imádom. Nincs konfliktus köztünk. Nagyon lassú folyamat volt a szakításunk, elhalásos alapon történt minden, de a barátság megmaradt. Tegnapelőtt például meghívtam Angélával együtt egy késői ebédre. Fél háromkor érkeztek, és este tízig maradtak.

Egyébként annak idején hogyan ismerkedtek meg egymással?

Abban az időben Törőcsik Mari férje volt. Gimnazistaként a barátnőmmel egyszer stoppoltunk a balatoni úton, és ők álltak meg. A legvadabb álmaimban sem gondoltam, hogy egyszer ő lesz a férjem. Aztán később a József Attila Színházban találkoztunk, ahová A kaktusz virága című darabba hívtak a vénkisasszony szerepére. Ez egy ötvenöt éves vénlány, én pedig huszonegy éves voltam akkor. Teljesen kiborultam ettől, de a darab siker lett, és Gyuszinak is megtetszettem. Összejöttünk, és most is állítom, hogy nem én vettem el Gyulát Törőcsiktől. Húsz évig éltünk együtt, embertelenül sokat voltunk együtt. Állandóan veszekedtünk. Vérre menő vitákat folytattunk a színházról, elképzelési különbségeink voltak, olyan apróságok is, hogy hol jössz be, vagy hol mész ki a színpadról. Imádtuk a színházat, de ez lett a vesztünk is.

A szakításuk után nem sokáig volt egyedül. Döme Zsolt zeneszerző lett a párja. Mi a legnagyobb különbség a két úr között?

Zsolttal baromi jól tudunk veszekedni, akár apróságokon is. Például akkor, amikor beleszól a vezetésembe. Na most, ha már beül az ember kocsijába, maradjon csöndben. Üzenem minden olvasónak, hogy ezt tartsák szem előtt, és hagyják békén a vezetőt. Harminckét éve vagyunk együtt.

Az édesanyja, Mészáros Ági gyönyörű és tehetséges színésznő volt. Milyen volt a kapcsolatuk egymással?

Sokszor néztem őt a színházban, olyan volt, mint egy földre szállt angyal, de nagy hiányom volt, hogy nagyon kevés időt töltöttünk együtt. A mai napig tudom egy-egy darabjának a szövegét. Pedig kislány voltam még, amikor ezeket láttam. Reggeltől estig dolgozott, így azt, hogy pontosan mi is az az anyaság, nem tudtam tőle megtanulni. A gyerekkorom épp emiatt egyszerre volt változatos és szomorkás.

Meséljen egy kicsit erről az időszakról!

Kevés időt töltöttek velem a szüleim. Az édesapám katonatiszt volt, nem sokat volt otthon. Később tudtam csak meg, hogy állandóan csajozott. Ilyen volt a természete. A személyzet próbált nevelni. A nevelők váltották egymást, rossz gyerek voltam. Megszöktem otthonról, mert például nem engedtek le játszani az udvarra, és nem is sportolhattam. Helyette a zongorán kellett gyakorolnom. Csoda-e, hogy megszöktem? Nem véletlenül lettem dafke természetű, ebből nagyon sok bajom is volt az életem során. De nem vagyok diplomata és megalkuvó sem.

Aztán külföldre küldtek, mert az iskolában elkövettem egy politikai hülyeséget. A többiekkel együtt gyászszalagot tettem a ruhámon lévő Kossuth-jelvényre, de az enyémet meglátták. Svájcba és Olaszországba kerültem, ahol iszonyatos honvágyam volt. Kossuth-jelvényt hordtam a hajtókám alatt, jelezvén, milyen magyar vagyok. Azóta nem vagyok olyan nagy magyar. Úgy gondolom, az igazi magyar az, aki nem henceg vele, hanem a szívében őrzi. Ez magánügy, mint ahogy az is, milyen vallású vagyok, hiszek-e Istenben vagy épp meleg vagyok-e és ezek után ötven felkiáltójel.

Térjünk vissza a jelenbe! A sok munka mellett mivel lazít?

Soha életemben nem volt hobbim. Szabadidőmben szívesen kutyázom vagy gyönyörködöm a kertemben. Szeretek az unokáimmal, Bencével és Enikővel lenni, de a mai fiatalok iszonyúan elfoglaltak. Ádám fiam is csak nagy ritkán ér rá, de akkor jól elvagyunk együtt. Utazni viszont szeretek, de nem sima turistaként. Én úgy szeretem, ha heteket eltölthetek a kiszemelt helyen, megismerhetem az ottani emberek szokásait, mindennapjait, kicsit közöttük élhetek.

Úgy osztja be az idejét, ahogy szeretné, hisz jelenleg szabadúszó. Miért? Nem bírja a kötöttségeket?

Hűséges típus vagyok. Nekem mindig az igazgatóváltással volt bajom. A József Attila Színházban is tizennyolc évig voltam, aztán a Tháliában tíz évig, majd művész színházas lettem. Aztán nem szerződtem sehova, most hazátlan vagyok. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088822_auto_resized.png
origo.hu

Zokogva megtörte a csendet Varga Judit, nyilvánosan megszólalt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711631714
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091056_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Tüttő Kata: „Hálás vagyok Magyar Péternek!” (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711631714
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090995_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711631714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók