Celeb

Nádas György fia is indul a netes tehetségkutatóban

O. Zs., Sz. B.

Létrehozva: 2014.09.06.

Szexista dal paródiájával próbálkozik Nádas György fia, Gábor. A TrueBadÚr nevű formációval az interneten, a Ki Mit Tube versenyén gyűjtik a szavazatokat.

Nádas György fia, Gábor nem adja fel, és bebizonyítja, hogy van helye a könnyűzenei palettán. Most éppen a Ki Mit Tube versenyébe szállt be zenésztársaival, korábban pedig az X-Faktorban tűnt fel, ahol az első rostán tovább is jutott.

Az akkori és a mostani Nádas között annyi a különbség, hogy borostát növesztett, és magabiztosabban adja magát elő. A fiatal zenész, Robin Thicke Blurred Lines dalát dolgozta fel és parodizálta. A verseny zsűrijét, valamint a szavazókat is meggyőzte a produkció, egyedül a Mizu? atyja, Fluor Tomi elégedetlenkedett. – Az a baj, hogy nem volt elég vicces – fogalmazta meg Fluor.

A büszke apuka szerint azonban fia humora még az övén is túltesz.  A Ki Mit Tube az első tehetségkutató, ami a YouTube-on zajlik, az élő finálé szeptember 21-én lesz, de már korábban kiderül, hogy Nádas Gábor bejut-e az első ötbe.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689016
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689016
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087231_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenetet posztolt T. Danny exe, Kecskés Enikő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689016
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...