Celeb

Istenes Bence körül legyeskedik Szabó Zsófi

Munkatársainktól

Létrehozva: 2014.09.05.

Csobot Adél állítólag felmondott, házigazda nélkül maradt az After X. A hírek szerint Szabó Zsófi állhat a he­lyére, aki így azonnal mély vízbe kerül: élő műsorban kell bizonyítania.

Bár eddig arról volt szó, hogy Istenes Bence egyedül viszi a hátán az X-Faktort, úgy tűnik, a TV2-től frissen igazolt Szabó Zsófi lesz a társa. Már próbált is Istenessel a díszletben, hogy kiderüljön, miként mutatnak együtt.

Ezzel azonban egyetlen baj van: információink szerint az élő adások kezdetekor, október 18-án Zsófi még a dzsungelben lesz, a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban, ahol értesüléseink szerint többek között VV Aurelióval és VV Évával együtt küzd az elemekkel, s ha addig nem esik ki, aligha vezetheti a vadonból a műsort. Így az RTL szakemberei is tanácstalanok, de az biztos: szeretnének minél több feladatot bízni Zsófira, s ezek között a műsorvezetés is szerepel.

Információink szerint a helyzetet bonyolítja, hogy a tehetségkutató háttérműsora, az After X műsorvezető nélkül maradt, az a hír járja ugyanis, Csobot Adél felmondott az RTL Klubnál. Lehet, hogy miután Zsófi hazatér a dzsungelből, ebben a stú­dióban találja magát.

Informátorainktól úgy tudjuk, a színésznő készül élete legnehezebb szerepére – bármi is legyen az. Hiszen egy műsorvezető az élő adások során nem mondhat fel betanult szöveget, spontán és szellemesen kell reagálnia a szituációkra is. Rendszeresen bejár új munkahe­lyére, a Nagytétényi úti székházba, már a szabadidejét is új kollégáival tölti.

Bár az RTL Klubnál csak annyit árultak el, hogy Zsófira számítanak műsorvezetőként (ami eddig sem volt titok), egy fotón Zsófi saját magát buktatta le. Instagram-oldalán ugyanis megosztott egy olyan képet, amelyen szerda este az X-Faktor egyik szerkesztőjével, Verebély Marcellel és egy barátnőjével iszogat. Ő az X-Faktor kreatív felelős szerkesztőjének, Schiwert-Takács Lászlónak a jobbkeze. A szerkesztő azt állította, az októberben induló élő show-t Bence egyedül vezeti.

– A háttérműsor is hozzám tartozik, de nem tudjuk, idén lesz-e – mondta Schiwert-Takács.
Kolosi Péter programigazgató nyilatkozata már árulkodóbb. – Szabó Zsófi kap műsorvezetői feladatokat, de azt megerősíteni nem tudom, hogy ott lesz Istenes mellett az élő show-kban, vagy az After X-ben – mondta a programigazgató. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711679713
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086586_auto_resized.png
metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078877_auto_resized.jpg
vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711679713
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711679713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079951_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...