Celeb

Szabó Zsófi az RTL-hez menekül az emlékei elől

Munkatársainktól

Létrehozva: 2014.09.03.

Hosszú tárgyalássorozat után a TV2-től az RTL Klubhoz igazolt Szabó Zsófi! A színésznő meg sem várja, hogy kiírják a sorozatból, néhány hét múlva a „dzsungel-realitybe” utazik.

Emlékeink szerint a kereskedelmi csatornák magyarországi indulása óta nem volt arra példa, hogy a piacvezetővé lett RTL Klub a konkurens TV2-től csábított volna el emblematikus arcot. Nos, úgy tűnik, az első fecske Szabó Zsófi lesz!

A Bors információi szerint ugyanis a Jóban Rosszban Betty Tanakisa egy hosszan tartó tárgyalássorozatot követően mindenben megállapodott az RTL Klubbal. Úgy tudjuk, már csak az a kérdés maradt nyitva: a csatornaváltást egy éveken át tartó pereskedés vagy békés megállapodás követi majd. Amennyiben azonban az RTL vállalja a kötbér kifizetését, Zsófi akár már napokon belül elkezdheti a munkát új ke­nyéradó gazdájánál.

Úgy tudjuk, erre már a közeljövőben lesz is lehetősége, hiszen a Celeb vagyok, ments ki innen! című valóságshow-ban számítanak is rá. Azaz csatlakozhat VV Aurelióhoz, Baukó Évához és Aleska Diamondhoz.

Hogy milyen egyéb területeken építenek majd Zsófira? Szerepet kaphat-e a Barátok köztben? Netalán műsorvezetőként is próbára teszik? Ezekre a kérdésekre is választ szerettünk volna kapni az RTL programigazgatójától, Kolosi Pétertől. Ő azonban Zsófi érkezésével kapcsolatban csak szűkszavú választ adott:

– Nem tudok semmit mondani – mondta Kolosi.

Szabó Zsófit többször is próbáltuk elérni, de telefonját folyamatosan kinyomta. A TV2 egyik vezetője írásban erősítette meg a távozást:

„Szabó Zsófi öt éve a Jóban Rosszban egyik szereplője. Ha úgy dönt, hogy felhagy ezzel a karrierjével, akkor ezt tiszteletben tartjuk. A sorozatot mindez semmilyen formában nem érinti, a Jóban Rosszban sikerét garantálja a kiváló színészi csapat, Zsófi szerepére is találunk majd megfelelő színésznőt” – árulta el György Bence, a TV2 program- és hírigazgatója.

Zsófi embert próbáló évet tudhat a háta mögött. Előbb szerelme, Nagy Tamás távozott a Jóban Rosszban produceri székéből, majd édesapja halála miatt zárkózott el a külvilágtól. Azt sem titkolta: az öngyilkosság gondolata is több alkalommal megfordult a fejében. A nehéz időszakban magára zárta a szobája ajtaját, saját bevallása szerint zombiként élt, szinte csak a forgatásokra járt el, és barátait, rokonait is kerülte. Talán épp szerencsés időszakban érkezhetett az RTL Klub megkeresése, hiszen öt év után nem csak új munkahelyet, új kihívásokat, talán új szerelmet is találhat majd a csatornánál.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711720819
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711720819
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711720819
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról