Celeb

Testvére elől is titkolják, mikor temetik el Csalát

B. M.

Létrehozva: 2014.09.02.

Csala Zsuzsa temetése olyannyira titkos lesz, hogy testvére, Csilla sem tudja a részleteket. A hamvakat unokaöccse őrzi, és azt mondja: a színésznőt kedvenc hónapjában helyezik végső nyugalomra. De melyik az a hónap?

Nem érti a Csala Zsuzsa hamvai körül kialakult hisztériát unokaöccse, egyben keresztfia, Péter, aki azt üzente lapunknak: ők csak a komika végakaratát teljesítik.

Mint arról korábban a Bors beszámolt, Csala Zsuzsa és testvérének, Mártának hamvai a mai napig Péternél pihennek egy rózsadombi társasház lakásában.

A három lánytestvér közül már egyedül csak Csilla van életben, ő pedig nehezményezte, hogy bár már fél év is eltelt a halálesetek óta, sem Zsuzsa, sem Márta nincs a dunaalmási családi sírboltban.

Straub Dezső, a Vidám Színpad művészeti vezetője, Csala Zsuzsa egyik legjobb barátja, kollégája azt mondta a Borsnak, Csala Zsuzsa teljesen megbízott testvére, Márta gyermekeiben, Péterben és Dórában, rájuk bízta a halála utáni ügyei intézését. – Péter nem érti a felháborodást, mert a Szent István-bazilikában bárki elbúcsúzhatott Csala Zsuzsától. Ők sem erkölcsi, sem jogi dolgot nem vétettek. Mindenben Zsuzsa végakarata szerint járnak el, és a kedvenc, általa megjelölt hónapjában helyezik el a családi sírboltba – mondta a Borsnak Straub Dezső.

Megtudtuk: a dunaalmási szertartást a legnagyobb titokban, szűk, családi körben kívánják lebonyolítani, olyannyira, hogy arról majd Straub Dezsőt is csak utólag értesítik. Ő természetesen később egy szál virággal lerója majd kegyeletét.

Különös viszont, hogy a szertartásról még Csala Zsuzsa testvére, Csilla sem tud semmit. Azt sem közölték vele, mikor lesz a temetés… – Sajnos nem tudom, hogy Zsuzsának melyik volt a kedvenc hónapja – mondta a Borsnak testvére, Csilla.

Nyertes Zsuzsát, a komika kolléganőjét Horvátországban értük utol. – Zsuzsika mindenképpen Dunaalmáson szeretett volna nyugodni, nagyon szerette azt a községet – mondta a színésznő.

Csala Zsuzsa 81. életévében hunyt el. Évekig küzdött több betegséggel, például gerincsérvvel is, végül agyvérzés vitte el. Az ő kérésére hamvasztották.

Hamvak a házban

Szabad-e lakásban tárolni halotti hamvakat? A Bors megtudta: ez nem ütközik semmilyen törvénybe, sokan választják ezt a megoldást. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689016
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689016
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087231_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenetet posztolt T. Danny exe, Kecskés Enikő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689016
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...