Aktuális

Könyvtár nyílt a buszmegállóban

B. B.

Létrehozva: 2014.09.02.

Buszmegállóba épített könyvtárral lepte meg lakóit Rábapatona polgármestere, Jutasi Kálmán. A kultúrmegállót imádják a helyiek, eszükben sincs megrongálni, sőt saját maguktól bővítik ki magazinokkal, könyvekkel és CD-lemezekkel.

Az országban egyedülálló kezdeményezésbe kezdett Jutasi Kálmán, Rábapatona polgármestere. A település első embere buszmegállóban épített könyvtárat a helyieknek. – A kisfiam fejéből pattant ki az ötlet – mesélte a polgármester a Borsnak. – Elment a net a telefonjáról, és kétségbeesett, mit is fog csinálni a buszmegállóban. Mondtam neki, hogy olvasson, könyvet vinni viszont nem tudott. Ekkor jutott eszünkbe, hogy milyen jó lenne, ha lenne ott egy könyvtár, arra az időre, amíg várakozni kell.

Az ötletet hamarosan tettek követték: két megállóban építtettek könyvszekrényt és feltöltötték pár kötettel. – Könyvet venni nem olcsó mulatság, sokaknak – főleg az időseknek – gond a megvásárlása. Olvasni szeretnek, viszont könyvtárba menni fáradságos. Így azonban bárki, akár a boltba menet megállhat olvasgatni – magyarázta a községvezető.

Az ingyenkönyvtár rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert: fiatalok és is megállnak olvasgatni, avagy éppen beadni egy darabot a megállóba. – Szerencsére vigyáznak az emberek a könyvszekrényre, a könyveket sem viszik el, maximum „kikölcsönzik”, de azután visszahozzák, sőt, akinek akad felesleges könyve, hozzáteszi. Előfordul, hogy egymásnak is ajánlják a műveket, a kínálatot pedig már maguktól bővítették ki CD lemezekkel, magazinokkal. Örülök, hogy a lakók ennyire megszerették!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085641_auto_resized.png
origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711691714
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711691714
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711691714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten