Sport

Hosszú Katkát brutális izmai repítik a vízben

Bors

Létrehozva: 2014.09.02.

Hosszú Katinka azt követően, hogy a másfél héttel ezelőtti Eb-n három aranyérmet nyert, az Arab-öböl világkupa-versenyein már az ötödik világcsúcsánál tart. Sikere izmaiban is rejlik.

2009

A római vb-n 400 vegyesen világbajnok lett, ekkor már Amerikában élt, Dave Salo készítette fel, aki még egyáltalán nem törekedett arra, hogy Katka izmos legyen. Sikereket ért el az átlagos testfelépítéssel igaz, ekkor azonban még sokkal kevesebbet versenyzett.

2010

A budapesti Eb-n 400 vegyesen második lett, 200-on viszont győzött, ahogy a 4x200-as gyorsváltóval is. Ebben az évben még masszívabb, erősebb testalkatú volt, messze nem olyan szálkás, mint most.

2012

Dave Salo helyett Shane Tusup lett az edzője, aki előbb a párja, majd 2013-ban a férje lett. Tusup elve az, hogy nagy mennyiségű izmot pakol Katkára, ekkor már látszódnak az első jelek. Katka nyert 3–3 nagymedencés és rövid pályás Eb-t, de az olimpián csak negyedik lett.

2013

Tusup tovább erősíti és rengeteget versenyezteti: nyert vb-t 200 vegyesen és a rövid pályás vk-n több tucat elsőséget szerez, világcsúcsokkal megspékelve, ő az első úszó, aki mindhárom vegyes úszó szám világrekordját egy időben tartja.

2014

Katka izmosabb, mint valaha, és az eredményei is kiválóak: az Eb-n három aranyat nyert, az Arab-öböl világkupa-versenyein egy hét alatt öt világcsúcsot úszott, darabját 10 ezer dollárért (2,2 millió forint).

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088105_auto_resized.png
origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711704014
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17074131_auto_resized.jpg
ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711704014
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711704014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított