Aktuális

Durva: 13,3 liter alkoholt vedelünk fejenként

Gergály Judith

Létrehozva: 2014.09.02.

Előkelő helyen szerepel Magyarország az alkoholfogyasztásban - derült ki a WHO Egészségügyi Világszervezet felméréséből. Tíz ország lakói isznak több mint 13 liter alkoholt fejenként egy évben, köztük a nyolcadik helyen állunk.

Herczog Mária szociológus nincs meglepve az eredményen. Állítja: a nagyfokú alkoholfogyasztás társadalmi probléma, ugyanis az alkoholgondozás leépült Magyarországon, és az emberek nem tudják másképp levezetni a feszültségeiket.

– A munka hiánya, a kilátástalanság miatt az emberek az alkoholizmusba menekülnek. Magyarországon az alkoholprevenciós programok megszűntek. Ha nagy a gond, elküldik őket elvonóra, viszont éppen a megelőzésre kellene nagyobb hangsúlyt fektetni. Az embereket megtanítani arra, hogyan vezessék le másként a felgyülemlett feszültségeiket. Ráadásul a legtöbb településen az együtt ivás ma is az egyetlen közösségi tevékenység – mondja a szociológus.

1. Fehéroroszország

Az egy főre jutó alkoholfogyasztás: 17,5 liter
Az alkohollal kapcsolatos halálesetek előfordulása: 34,7 százalék
Várható élettartam: 72,1 év

2. Moldovai Köztársaság

Az egy főre jutó alkoholfogyasztás: 16,8 liter
Az alkohollal kapcsolatos halálesetek előfordulása: 33,1 százalék
Várható élettartam: 81,4 év

3. Litvánia

Az egy főre jutó alkoholfogyasztás: 15,4 liter
Az alkohollal kapcsolatos halálesetek előfordulása: 30,9 százalék
Várható élettartam: 73,9 év

4. Oroszország

Az egy főre jutó alkoholfogyasztás: 15,1 liter
Az alkohollal kapcsolatos halálesetek előfordulása: 30,5 százalék
Várható élettartam: 70,5 év

5. Románia

Az egy főre jutó alkoholfogyasztás: 14,4 liter
Az alkohollal kapcsolatos halálesetek előfordulása: 8,9 százalék
Várható élettartam: 68,7 év

6. Ukrajna

Az egy főre jutó alkoholfogyasztás: 13,9 liter
Az alkohollal kapcsolatos halálesetek előfordulása: 34,4 százalék
Várható élettartam: 70,9 év

7. Andorra

Az egy főre jutó alkoholfogyasztás: 13,8 liter
Az alkohollal kapcsolatos halálesetek előfordulása: 3,9 százalék
Várható élettartam: nincs adat

8. Magyarország

Az egy főre jutó alkoholfogyasztás: 13,3 liter
Az alkohollal kapcsolatos halálesetek előfordulása: 6,7 százalék
Várható élettartam: 75,1 év

9. Csehország 

Az egy főre jutó alkoholfogyasztás: 13 liter
Az alkohollal kapcsolatos halálesetek előfordulása: 5,8 százalék
Várható élettartam: 78,1 év

10. Szlovákia

Az egy főre jutó alkoholfogyasztás: 13 liter
Az alkohollal kapcsolatos halálesetek előfordulása: 7,7 százalék
Várható élettartam: 76,1 év 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659014
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659014
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei