Celeb

Al Pacino: Lehet, hogy depressziós vagyok

Bors

Létrehozva: 2014.09.02.

Különös szokás terjed a velencei filmfesztiválon részt vevő korosodó színészek között: sorra vallják be, hogy ők is depresszióval küzdenek, vagy legalábbis próbálják boncolgatni a mentális betegség mikéntjét, amely nemrég Robin Williams életét követelte.

Sikeresek a szakmájukban, felveti őket a pénz, s jószerivel a világ bármelyik nőjét megkaphatnák egyes 50-60-70 éves hollywood-i színészek, ám mégsem boldogok, s ezt immár nem is szégyellik vállalni.

Kár, hogy ehhez egyik társuk halála kellett. A Robin Williams okozta sokk úgy tűnik, áttört egy gátat: egyre több híresség beszél ugyanis arról a mentális betegségről, melyben az Oscar-díjas színész is szenvedett, vagyis a depresszióról.

Erre most a legjobb helyszín a Velencei Filmfesztivál, ahol egymást érik a bemutatók és a sajtótájékoztatók. A 74 éves Pacino két lefutóbbi filmjében is depresszióst játszik, így adekvát volt az újságírók kérdése, melyek lelkiállapotát firtatták. A "keresztapa" a Megaláztatás című filémben (The Humbling) egy öregedő, kiégett színészt játszik, aki szerelembe esik egy fiatal színésznővel, a Mangelhorn főszereplőjeként pedig egy válás utáni lévő férfit alakít, aki képtelen új életet kezdeni.

- Elképzelhető, hogy depressziós vagyok, csak fogalmam sincs róla - mondta Pacino a bemutatók utáni sajtótájékoztatók egyikén, amire természetesen egy emberként kapta fel a fejét a filmes szakma. A színész ezért sietve hozzátette, ha jobban belegondol, Don Corleone is depressziós lehetett a Keresztapa II-ben, csak nem volt tudatában a betegségével.

- Szó sincs róla, hogy lennének súlyos mélypontjaim, de az igaz, hogy néha én is komorabban látom a világot. Alapvetően nagyon szerencsés vagyok, mert hosszan nem szoktam szomorú lenni, inkább a gyors hangulatingadozások jellemzőek rám - folytatta Al Pacino

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713570313
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713570313
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713570313
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713570313
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt