Sport

Hite miatt lett profi bunyós Darányi Zsolt

(szabó)

Létrehozva: 2014.08.31.

A Torontóban élő bokszoló, Darányi Zsolt a magyar amatőrválogatottság helyett kanadai profisorba lépett. Ennek fő oka hihetetlen: római katolikusból pünkösdista lett.

Az első hivatásos mérkőzését máris megnyert ökölvívó-ígéret, Darányi budapesti mestere, Buga Kálmán közreműködése révén megtudtuk: Zsolt nem azért adta fel amatőrkarrierjét, mert hivatásosként a családját kell eltartania.

– Erről szó sincs – cáfolt a 19 éves bokszoló édesapja, idősebb Darányi Zsolt Torontóból. – Építési vállalkozó vagyok, jól megélünk. Amíg fiatalabb volt, a fiam is besegített például a parkettázásba, de ő ökölvívásra született.

Az ifjabbik Darányi második profi találkozóját októberben vívja. Az öklöző elárulta, az a pár hónap, amit magyar földön töltött, emlékezetes marad. Kanadába visszatérése elsőrendű okaként azt jelölte meg, hogy római katolikus hitről famíliájával együtt áttért a pünkösdista vallásra. Áttérése éjszakáján „felsőbb sugallatra” úgy érezte, váltania kell. Ezért nem korábbi ígéretének megfelelően a riói olimpiát veszi célba, hanem hivatásosként bokszol tovább. Megtudtuk, az amatőrmeccseket nézve elriasztotta, hogy nyerő helyzetben lévő bokszolót csak azért leléptettek, mert a fejbőre felrepedt vagy más sérülést szenvedett.

– Ebből én nem kérek – mondta az öklöző. Ami azt illeti, érdekes magyarázatokkal szolgált… Darányi az edzőjével, Chris Johnsonnal és a menedzserével, a Top Rank Boxingot képviselő Cameron Dunkinnel azt tervezi, hogy harcba száll a nagyközépsúlyú hivatásos vb-címért. Később igyekeznek úgy alakítani a műsort, hogy valamikor magyar földön vívhassa egyik profi mérkőzését.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713467411
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713467411
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109182_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elhunyt a magyar gasztronómia meghatározó alakja: százak tanulták nála a szakmát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713467411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713467411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget