Aktuális

Szerveivel is életet adott az agyhalott kismama

M. S.

Létrehozva: 2014.08.29.

A legsötétebb pillanatokban is páratlan emberségről tett tanúbizonyságot a 82 napig mesterségesen életben tartott kismama családja. A hozzátartozók beleegyeztek, hogy az orvosok Orsi szerveivel segíthessenek a rászorulókon.

Szívszorító bejelentést tettek augusztus elején a Semmelweis Egyetem orvosai. Elmondták, hogy egy fiatal nő szívinfarktust kapott állapotosságának 24. hetében. A kismama szívműködése leállt, majd agyhalott lett. A babát hetekkel később, császármetszéssel segítették a világra. Magyarországon ő a második olyan újszülött, akit az orvosok agyhalott édesanyjából hoztak világra. Az orvosok további részleteket nem hoztak nyilvánosságra.

A Bors most megtudta: az édesanya mindössze 32 éves volt, banki alkalmazottként dolgozott, szerető családja az utolsó pillanatig bízott a felépülésében. Mindennap bejártak hozzá, elmesélték a napi híreket, zenét játszottak le neki. Testvére még május közepén is azt írta közösségi oldalán: „Én hiszek a Csodákban! Kérlek Titeket, Csodák, gyógyítsátok meg a húgomat!”

Aztán eljött az a furcsa, július végi nap, amikor a remény elveszett, egyben egy új remény született. Ekkor így írt a testvér: „Azt mondják, az élet útjai kifürkészhetetlenek. Van egy állapot, amikor egyszerre ad is, meg el is vesz. Megszületett az unokaöcsém, szép, gyönyörű, egészséges pici baba. Mellette viszont elvesztettem a testvéremet. Nyugodj békében, Orsi, fentről vigyázz a kicsire, mi innen lentről megtesszük ugyanezt.”

Orsit két hete temették el szülővárosában. Szülei és testvérei mellett rengeteg ismerős rótta le kegyeletét a gyászszertartáson, a fiatal, kedves, életvidám asszonyt nagyon sokan szerették. A temetésen bátyja mondott búcsúbeszédet. Kisfiát már hazavihette a család, a 2300 grammal született baba szépen fejlődik.

Orsi hozzátartozói páratlan lelkierőről és emberségről tettek tanúbizonyságot. Úgy tudjuk, hogy a rokonok beleegyeztek a szervadományozásba. Ezért a császármetszéssel világra hozott kisfiú megszületése után Orsit még több napig életben tartották, ennyi időre volt szükséges a beavatkozáshoz való felkészülésre. Az orvosok több emberen segítettek a transzplantációkkal.

Kritikus első napok

Orsi életfunkcióit a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikáján tartották fenn. A különleges felkészültségű orvoscsapatot dr. Gál János vezette. Az első hat nap kritikus volt, amikor a Városmajori Klinikán stabilizálták a kismama állapotát.

Aztán jött 76 nap az Intenzív Terápiás Klinikán, ahol kulcsfontosságú volt, hogy megtaláljuk a szülés megfelelő időpontját. Azt, amikor nem veszélyeztetjük a magzat életét, de már életképesen megszülethet – nyilatkozta korábban a Borsnak a professzor.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090634_auto_resized.png
origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075050_auto_resized.jpg
ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét