Celeb

Kelemen Anna: klónoztatom magam, ha nem jön a nagy Ő

Böszörményi Lilla

Létrehozva: 2014.08.28.

Kizárólag tökéletes férfitól szeretne gyermeket Kelemen Anna, de nem találja a magához valót. A szakember szerint Annácskának nem keresgélnie, inkább szeretkeznie kéne, ha anya szeretne lenni.

Bár még nem érzi úgy, hogy megérett az anyaságra, Kelemen Anna időben elkezdett kutatni a nagy Ő után, hogy ha már hangosan ketyeg a biológiai órája, biztosan lehessen gyermeke. Annácska semmit nem bíz a véletlenre, tudja, mit akar, és ragaszkodik is az elvárásaihoz. Nem egyszerű a szőkeség elképzeléseinek megfelelni.

– Nekem csak olyan partnerem lehet, aki hasonló tulajdonságokkal van megáldva, mint Superman. Nem viccelek, legyen olyan fizikuma, mint egy amerikai focistának, és legyen akkora IQ-ja, mint egy felta­lálónak. Közben elengedhetetlen, hogy életrevaló és szenvedélyes legyen az illető – magyarázta Annácska, aki véresen komolyan gondolja, hogy létezik a férfi, akiben az összes általa fontosnak tartott tulajdonság megtalálható, mert csak tőle szeretne gyereket.

A folyton csacsogó Annács­ka már a jövőt is megálmod­ta, komoly elképzelései vannak leendő babájáról is.

– Nekem nem lehet szimpla gyerekem. Kizárt, hogy bőgős vagy nyavalygós legyen. A legjobb lenne, ha már úgy születne, hogy tud beszélni, és olyan szép lenne, mint én. Bevallom, most még csak arra vágyom, hogy megtaláljam a férfit, akitől gyerekem lehetne. Az anyai ösztön még nem tört felszínre bennem, de ez nem is baj, jelenleg nem szeretnék felszedni plusz húsz kilót – szögezte le a szőkeség, aki – mivel egyre többször megakad a donorkeresésben – genetikushoz fordult.

– Az kizárt, hogy spermabankból vegyek magamnak férfit, és ha nincs olyan, amilyet keresek, akkor gyakorlatilag klónoztatnom kéne magamat, hogy a gyermekem tökéletes legyen. A szakember viszont azt javasolta, hogy ne törődjek semmivel, csak közösüljek – lelkendezett az Édes élet sztárja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713604811
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145671_auto_resized.png
metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Teljesült Gulácsi kívánsága, a Bayern ezzel csúnyán hoppon maradt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713604811
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713604811
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713604811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713604811
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak