Aktuális

Egy évig vegetált, majd meghalt a drogfüggő fiú

Bors

Létrehozva: 2014.08.29.

Túladagolta magát metadonnal, ezért egy évig kómában volt, végül egy héttel 22. születésnapja után meghalt a fájdalomcsillapító függő fiú Észak-Írországban. 

A megrázó képeket édesanyja tette közzé, abban reményben, hogy fia példája elrettenti az embereket a droghasználattól. - Lehet, hogy a drogok boldoggá tesznek rövid ideig, talán hosszú ideig is, de megölnek és tönkre teszik a családodat - mondta elcsukló hangon a fiú anyja. 

Keelan Burke 17 évesen kezdett el füvezni, 21 éves korára fájdalomcsillapító és diazepam (szorongásoldó hatású gyógyszer) függő lett. Egyik alakommal - már az Ulster Egyetem hallgatójaként - túladagolta a metadont, aminek következtében kómába esett. 

- Sosem tudott mértéket tartani. Szörnyű volt, amikor vegetatív állapotba került: nem tudott nyelni, nem halott és nem is látott. Úgy gondoljuk nem is érzett semmit - mondta a megtört édesanya a Daily Mailnek.
A fiú életének utolsó 12 hónapját 24 órás felügyelet alatt töltötte, majd február 22-én, egy héttel 22. születésnapja előtt meghalt.

Mrs. Burke beszédet tartott egy gyűlésen. Célja az volt, hogy megmutassa a drogok igazi arcát. Felszólalt Karen Vandersypen is, aki a legális, de kábító hatású szerek betiltását követeli. A Letterkenny-i hölgy fia, Jimmy szívrohamot kapott a szintetikus marihuánától. 

- Jimmy vérnyomása hirtelen ment fel olyan magasra, amit a szíve már nem bírt el, ezért infarktust kapott. Az agya annyira megduzzadt, hogy összeomlott az idegrendszere. Agyhalott lett, csak a gépek tartották életben, nekem kellett halálba segítenem a saját fiamat - mesélte minden erejét összeszedve az édesanya. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146967_auto_resized.jpg
origo.hu

G.w.M: Edinának Valentin-élete van

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713627021
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147222_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713627021
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713627021
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713627021
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713627021
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban