Celeb

Presser összehúzta a magyar dal nadrágszíját

D. Kata

Létrehozva: 2014.08.27.

A harmincmilliós állami támogatás hatmilliósra csökkent – ez a rossz hír a Magyar Dal Napjáról. A jó, hogy Presser Gáborék nem csüggednek, már a következőt szervezik.

A magyar rockzenét nem támogatja kel­lő mértékben a média. Nincs egyetlenegy tévé-, rádiócsatorna sem, amely a Magyar Dal Napját sugározná, foglalkozna vele – panaszolta Presser Gábor zeneszerző.

Az öt éve indult eseménysorozat  egy­re kevesebb figyelmet és anyagi támogatást kap. – Míg 2009- ben harmincmillió forintot, idén már csak hatmillió támogatást kaptunk. Ennek ellenére nem csüggedünk, hiszen ebben az évben is megrendezzük, és már azon dolgozunk, hogy jövőre is legyen Magyar Dal Napja. Idén tizenkét városban csendülnek fel a dallamok, a komolyzenétől a jazzig a legváltozatosabb műfajokban – mondta el Szabó Edit, a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. ügyvezetője. 

A zene fővárosa ezúttal Hévíz lesz, ahol Bebe a Back II Black énekese műsorvezetőként lép színpadra a Dalfesztiválon. A főszervező a rengeteg fellépő mel­lett külön kiemelte  a budapesti Színművészeti Egyetem hallgatóinak műsorát, amit ingyen lehet majd megnézni az Ódry Színpadon.

Bea a kislányával fesztiválozik

A népszerű énekesnőt, Palya Beát szinte minden koncertjére elkíséri a kislánya. A mindössze hároméves Lili imádja  a színpadot,  mosolyogva rohangál a zenészek között. – Mint anya és énekesnő kénytelen vagyok megoldani, hogy Lili is velem jöjjön akár fesztiválozni is. Mivel a férjem is, akit egy  egy Süsü-sapkában ismertem meg, ezt az életstílust élte és éli, már családként, hárman járunk koncertezni – mesélte a mindig mosolygós énekesnő, aki a Magyar Dal Napját Nő című koncertjével és kislányával, Lilivel ünnepli a RaM Colosseumban.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713621910
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147292_auto_resized.jpg
hirtv.hu

„Megb@szlak és megöllek!” - ismét lecsapott a dorogi rém

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143526_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713621910
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713621910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713621910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713621910
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?