Aktuális

Kiírtották családjukat, hogy együtt élhessenek

Bors

Létrehozva: 2014.08.26.

Idilli nyugdíjas éveit élte a 75 éves Alice és a 72 éves Gerald Uden, hiszen nem zavarta őket sem exférj, sem exfeleség. Hiszen 40 évvel ezelőtt kegyetlenül megölték őket.

Akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat a 75 éves Alice Uden, aki megölte férjét a hetvenes évek közepén Wyomingban. A nő ügyvédei szerint az akkor 25 éves Tom Holz arra készült, hogy szexuálisan bántalmazza közös kislányukat, ezért lőtte le a csecsemő ágya mellett a férfit. A holttestet ezután begyömöszölte abba a kartonhordóba, amelyben a karácsonyi díszeket tárolták, betette a kisteherautójába, és egy elhagyatott aranybányába lökte, valahol Cheyenne és Laremie között, írja a Daily Mail. A férfi csontjaira tavaly találtak rá, ez vezette a rendőröket a rég lezárt akták felnyitásához.

A bíróság nem fogadta el az ügyvédek magyarázatát, az ügyészeknek adtak igazat, akik szerint Alice alvás közben lőtte fejbe a férjét. Ráadásul később be is vallotta tettét a fiának, aki az édesanyja ellen tanúskodott a tárgyaláson.

Gerald Udan, Alice negyedik férje szintén börtönbe fog kerülni. Ő a 80-as években ölte meg a feleségét a wyomingi vadonban, az akkor 32 éves Virginiát és két mostohafiát, a 11 éves Richardot és a 10 éves Reagent. Azzal édesgette őket az erdőbe, hogy madarakra fognak vadászni. Egymás után lőtte le őket, majd Alice-hez hasonlóan szintén egy bányába hajította őket. Ám Gerald később visszatért, és úgy döntött, inkább egy közelebbi tóba hajítja őket. Az ő maradványaikat egyelőre nem találták meg.

Az Uden házaspár a gyilkosságok után közös életet kezdett Missouriban, mindketten kamionsofőrként dolgoztak. A tárgyalás befejeztével bevonulhatnak a börtönbe. Előrehaladott koruknál fogva valószínűleg még a legenyhébb büntetés esetében is életük végéig a rácsok mögött fognak sínylődni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713555912
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713555912
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713555912
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713555912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól