Celeb

Kállay-Saunderst megmenti barátja vallomása

B. M.

Létrehozva: 2014.08.23.

Egyórás késéssel érkezett a tegnapi szembesítésre Kállay-Saunders András barátja, Kayode Olapade Abel, aki azt mondta: lehetséges, hogy ő rúgta fejbe a tavaly májusi verekedés egyik sértettjét.

Elképesztő fordulat: várhattuk, hogy Kállay-Saunders András és barátja egymásra vall a súlyos bör­tön­évek fenyegetése miatt, ezzel szemben teljes az egyetértés a két gyanúsított között.

Szembesítéssel folytatódott tegnap Kállay-Saunders ügye. Az énekest barátjával, Kayode Olapade Abellel életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítanak. Azt kellett tisztázniuk, hogy tavaly májusban, a Hajógyári-szigeten történt verekedésben ki rúgta fejbe az egyik sértettet úgy, hogy az agylebenysérülést szenvedett.

Kállay-Saunders András és barátja külön érkezett a Rendőrpalotához, Kayode Olapade Abel egy órát késett.

– Ügyfelem korábban is végig azt mondta, hogy nem ő rúgott – mondta a Borsnak dr. Magyar György, Kállay-Saunders ügy­védje –, a barátja pedig azt, nem emlékszik rá, hogy történt, viszont biztos benne, hogy nem András rúgta fejbe a sértettet. És mivel nem emlékszik, elképzelhetőnek tartja, hogy a földön fekvő sértett újból feltápászkodhatott, nekitámadt, ő pedig lábbal távol tartotta.

A nyomozást egyébként lassan lezárják, a tét elég nagy: az életveszélyt okozó testi sértés 2-8 évig, a súlyos testi sértés alapesetben 3 év, a maradandó sérülést okozó testi sértés pedig 1–5 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139670_auto_resized.jpg
origo.hu

Gulácsi már tudja, mikor dönti el Rossi, hogy ki védjen az Eb-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713424212
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140037_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131614_auto_resized.jpg
vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713424212
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713424212
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713424212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713424212
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gVH20HaxVfHD_Rc6-7myUQuSWzhqf29tfzI0YJqrwj0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1YWVjYjdkNzEzNzRlMGM5ZTg2YjQ0OWJhN2VhODlk.jpg
Jótékonyság

„Ha tehetitek segítsetek” – Zimány Linda is segít 1,3 milliárdot összegyűjteni a súlyos beteg magyar kisfiú gyógykezelésére