Aktuális

Gyönyörű: sztár lett a pici lányához dalt író apuka – videó

Bors

Létrehozva: 2014.08.23.

Csak egy saját dalt adott elő kislánya keresztelőjén az apuka. Ma már első lemezén dolgozik.

Gitárral a kezében ül egy 37 éves férfi egy hamburgi templomban, és saját szerzeményét énekli. Egyéves kislányának szól a dal, akinek a keresztelője van: egyfajta imádság őérte. Amikor elhal az utolsó dallamhang is, mély, nagyon mély csönd telepszik a templomra. A megjelentek szeme könnytől csillog. Aztán kitör az óriási ünneplés.

Ez a bensőséges pillanat totálisan megváltoztatta a német családapa életét. Tim Linde ugyanis aztán még emlékbe elküldte a dalt egy cédén minden családtagnak, barátnak, aki ott volt kislánya keresztelőjén. Az egyik példány pedig valahogy egy neves hamburgi zenei producer kezébe került.

– A keresztelő után én már nem nagyon foglalkoztam a dologgal, részemről le volt zárva az ügy. De úgy két hétre rá csörgött a telefonom, és René Münzer producer lemezszerződést kínált. Az egész olyan eszement szituáció volt! – emlékezett vissza a Bildnek a gitáros apuka. Ezek után felgyorsultak az események. A dalt újra felvették, immár profi stúdiókörülmények között, és szétküldték rádióadóknak.

Szerintünk is elképesztő. Simán nyerné az X-Faktort.

– A kocsiban ültem, amikor először meghallottam a saját produkciómat. És hirtelen a saját nevemet olvastam a szám előadójaként az autórádió kijelzőjén – idézte fel Tim. A Víz a hajó alatt (Wasser unterm Kiel) végül az egyik nagy hallgatottságú közszolgálati rádió, a nyugatnémet WDR négyes csatornáján az első helyre került a hallgatói slágerlistán. A iTunes „németországi áruházában” (az Apple internetes letöltős zeneboltjában) pedig a második helyen áll a vásárlási listán.

A férfi, aki egyébként egy filmprodukciós cég vezetője, még ma sem nagyon hiszi, hogy valóság az, ami vele történik. A dalait mindig csak magának, a saját kedvére írta és adta elő az otthoni kanapén. – Amikor elkészültem velük, az asztalfiókban landoltak. És most újra előjönnek onnan – mosolyog Linde, aki éppen első albumán dolgozik, ami ősszel jelenik meg.

Ahogy ő énekli a kislányának írt, dalban, aminek szövege is költői igényességű (szabad fordításban): „A boldogságodhoz nem sok minden kell. Már egy tenyérnyi szélességű víz is elég a hajód alatt.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713570609
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713570609
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713570609
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713570609
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól