Aktuális

Négyes halál: jó hírt kapott Eva Rezesová

P. G. J.

Létrehozva: 2014.08.22.

Elkészült az új szakértői vélemény Eva Rezesová ügyében. Úgy tudjuk: az új műszaki szakértő megállapításai kizárják, hogy igazat mondott a tanú, aki miatt közúti veszélyeztetéssel vádolják a szlovák nőt.

A Bors megtudta, hogy a Budapest Környéki Törvényszék által kirendelt új igazságügyi szakértő, Császár Gergely szerint az eddigi adatok alapján kizárt, hogy Eva Rezesová a karambol előtt szándékosan levillogta a balesetet szenvedett Puntót az autópályáról, majd úgymond meg akarta leckéztetni a kisebb autó vezetőjét.

– A műszaki szakértő szerint a térfigyelő kamerák felvételei bizonyítják, hogy a 6-os számú védett tanú nem láthatta azt, amiről vallomást tett a rendőröknek – nyilatkozta az ügyet jól ismerő forrásunk.

– A kamerafelvételen látszik, hogy először a Fiat haladt el az autópályán a benzinkút előtt, utána a BMW, majd amikor a 6-os számú tanú odaért, már megtörtént a baleset, s a Fiat – jóval arrébb – lángokban állt.

Mint ismert, Eva Rezesová 2012. augusztus 21-én hátulról belehajtott egy Fiat Puntóba az M3-as autópályán. A balesetben négyen haltak meg. Rezesovát első fokon hat év fogházzal sújtották. A bíró bűnösnek találta ittas gépjárművezetés következtében elkövetett halálos baleset vétségében ugyanakkor felmentette a közúti veszélyeztetés vádja alól. Az ügyészség azonban fellebbezett.

Novák Péter, Rezesová ügyvédje nem nyilatkozott. Császár Gergely igazságügyi szakértőt nem sikerült elérnünk. Egyéb forrásból megtudtuk, az új szakértő véleménye több pontban vitatkozik a korábbi szakértőkkel. Szerinte a baleset oka lehetett az is, hogy a Fiat bevágott a BMW elé. Az elsőfokú ítélethez hasonlóan hozzávetőlegesen 165 kilométeresre teszi Rezesová terepjárójának sebességét az ütközés pillanatában. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701021
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701021
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701021
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!