Celeb

Heilig Gábor retteg Bajor temetésétől

Bors

Létrehozva: 2014.08.21.

Szorongással a szívükben készülnek a színész barátai a pénteki temetésre. A szertartás után nem terveznek tort, nem társaságban, inkább magukban szeretnének gyászolni.

Készülnek rá, mert készülni kell, de egy nappal a temetés előtt még mindig nem hiszik el a tényt: meghalt egy, a szívükhöz közel álló ember. Bajor Imre barátai, köztük Heilig Gábor és Eszményi Viktória énekesek szomorúan meséltek a közeledő temetés részleteiről.

– Szívbe markoló pillanatok lesznek, pedig igyekeztünk a lehető legkevésbé ömlengős beszédet írni – mondja Heilig Gábor énekes. – Imre esetében erre nem is lett volna szükség, hiszen az ő személyisége és a munkássága önmagában is elég nagy ívű ahhoz, hogy ha csak a tényeket közöljük, már csodálattal hallgassák az emberek, mit tett a Kicsihuszár ebben az országban a kultúráért, a nézők elégedettségéért és boldogságáért.

A szertartáson Gáti Oszkár színművész verset olvas fel, a búcsúztató szövegét pedig, melyet Hernádi Judit, Heilig Gábor és a Heti Hetes főszerkesztője, Ónodi György közösen írt meg, Hernádi Judittól hallhatjuk majd.  – Ez élete legszomorúbb küldetése lesz – mondja Hernádi Judittal kapcsolatban az egyik, neve elhallgatását kérő színésztársa.

– Egy barátunkat temetjük. Egy igazán jó embert – szomorkodik a színészkolléga.  – Félünk. Félünk a holnaptól, mert nem tudunk lelkileg felkészülni arra, ami ott vár majd ránk – mondja megtörten Heilig Gábor. – Nem tudjuk, meg tudunk-e szólalni, de még azt sem, hogy egyáltalán kibírjuk-e, hogy össze ne essünk.

Az ember képtelen felkészülni arra, hogy egy jó barát koporsója mellett álljon. Erre nem lehet felkészülni. A búcsúztató után nem is tervezünk semmilyen összejövetelt vagy tort, mindenki haza akar menni, és magában szeretné gyászolni Imit, aki már most nagyon hiányzik…

Bajor Imrét péntek délután 15 órakor búcsúztatják a Farkasréti temető Makovecz-termében.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145419_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713592512
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713592512
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143078_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713592512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713592512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában