Celeb

Jáksó elárulta, miért távozott a Class FM-től

GYLF

Létrehozva: 2014.08.21.

Jáksó László öt éve, annak indulása óta dolgozott a Class FM-nél. Most Csiszár Jenővel egyszerre távoztak, a rádió közleménye szerint közös megegyezéssel. Jáksó a Borsnak adott nyilatkozatot.

Sok szakmája közül válogathat, ha végleg búcsúzna a rádiózástól. Volt munkaadójáról nem mond semmi rosszat Jáksó László.

Kirúgták?

Nem történt semmi drámai. Mindig jóban voltam a Class FM vezetőségével. A rádiót szeretem, és változatlanul hálás vagyok neki azért, hogy majd az egész Danubiust átvették öt éve, de a dalkonferálós hülyülést unom. Tudták rólam, hogy van egy rakás szakmám: programokat írok, weboldalakat, rendszereket tervezek, egyebek, s hogy nem halnék bele, ha többet nem hívna fel senki azzal, hogy dalt kér.

Van önben harag?

Miért lenne? Nem vagyok én olyan hülye, hogy azt mondogassam évekig, nem akarom már ezt, aztán megsértődjek, ha komolyan veszik. Nem köpködöm a volt munkahelyem, nincs is okom erre. Tökéletes úriemberek voltak végig. Sok sikert kívánok nekik! Dolgozom tovább, és közben pereket nyeregetek máshol.

Milyen pereket?

Például az egyik internetes portál ellen. Hazudtak, amikor azt írták, hogy a Marslakóknál nem fizettünk ki egy színészt.

Várható, hogy a Heti Hetesem kívül felbukkan máshol is?

Bármi elképzelhető. Azon röhögök, hogy akik most a távozásomat ünneplik a kommentekben, azok mennyire idegesek lehettek az elmúlt húsz évben. Azóta rádiózom. Húszévente váltani pedig nem probléma. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132422_auto_resized.jpg
origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713257113
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zokogásba tört ki az apa, az újságból tudta meg, miért halt meg 12 éves fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124933_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ha utánvéttel rendeli meg a csomagjait, jobb, ha szemmel tartja a futárt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713257113
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128685_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egyre csak süllyed a tengerbe a világ legegyedibb repülőtere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EZKv9B2w-QarG-nZtE7cLd-HYIbjVVOWqRpc7H_mlw4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNGJmNGQ1OTIwMzRmNDhiOTc5YmYxNzk0ZjhiMThk.jpg
Megsúgjuk

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői