Sport

Milliós kár Győrben a lassú beléptetés miatt

(turcsik)

Létrehozva: 2014.08.19.

Több száz szurkoló kedvét vehették el a meccsre járástól a Győr–FTC (0-1) bajnokin történt botrányosan lassú beléptetés miatt.

Elképesztő tömegjelenetek játszódtak le az ETO Parkban vasárnap délután a Győr–FTC magyar futballbajnoki előtt. Több száz szurkoló a borzasztóan körülményes, lassú beléptetés miatt ugyanis még az első félidő közepén is sorban állt jegyért, sokan viszont feladták a várakozást, és inkább hazaballagtak. Pontos adatok nem állnak rendelkezésre, de körülbelül 300-400 néző sokallt be, és fordított hátat a mérkőzésnek, ami egy átlagos 2500 forintos belépő esetén nagyjából egymillió forintos bevételkiesést jelent a győri klubnak.

A gondot azt okozta, hogy mindössze három ablaknál juthattak jegyhez a drukkerek, akik közül sokan csak a helyszínen szembesültek azzal, hogy a személyes adataikat is meg kell adniuk a bejutáshoz. Meronka Péter, a győriek kommunikációs munkatársa szerint nagy számban lehettek olyanok a pórul jártak között, akik régóta nem járnak meccsre, hiszen a jelenlegi beléptetési szabályok már 2013 márciusa óta érvényben vannak.

– Az a helyzet, hogy a szurkolóink nyolcvan százaléka a meccs előtt néhány órával dönti el, kilátogat-e az ETO Parkba – magyarázta a sajtós. – Vasárnapra előzetesen rossz időt jósoltak, ám hét ágra sütött a nap, és sokan választották a rangadót délutáni programnak. Az is gond, hogy nem alakult még ki az internetes jegyvásárlás szokása, hiszen a hosszú sorban állást azzal is el lehetett volna kerülni, ha az érdeklődő már otthon megadja az adatait, és magával hozza a kinyomtatott belépőjét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713594010
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140117_auto_resized.jpg
ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713594010
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713594010
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713594010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja