Aktuális

Két éve saját kutyája szőrét eszi a fiatal nő

Bors

Létrehozva: 2014.08.19.

A 27 éves kutyakozmetikus kíváncsiságból kezdte el nagy becsben tartott uszkárjának szőrét enni, méghozzá azért, mert stresszes volt a munkája. Nagyon finom!

Egy 27 éves kínai nő, bizonyos Vang Csing nem mindennapi - vagy inkább gyomorforgató - szokásával próbálja népszerűsteni - vagy inkább lejáratni magát. Azt mondja, két éve saját kutyájának a szőrét eszi, mert szerinte nagyon finom - írja a Shanghaiist. 

Eredetileg azért kezdte el enni Kuku nevű, most négy éves uszkárjának szőrét, mert túl stresszes volt a munkája, de aztán gyorsan megszerette. Mármint a szőrt, a munkát otthagyta, és inkább kutyakozmetikus lett. 

Tulajdonképpen az egész úgy jött, hogy amikor egyszer levágta az amúgy rendesen elkényeztetett Kuku szőrét, összegyúrta egy kis gombócba, és kíváncsiságból bevette a szájába. Maga is meglepődött, de nagyon finom volt, ezért azóta sem tudott leszokni róla. Azt mondja, olyan édes íze van, tisztára, mint a csokoládé. 

Vang nem is nagyon tervez felhagyni fura szokásával, ha meg ráadásul megnyitja régóta tervezett kutyaruha szalonját, ott aztán még több szőrt ehet majd, ha megkívánja. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713521412
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713521412
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143367_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Az argentin botránykapus két sárga lapot kapott, mégsem állították ki + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713521412
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713521412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor