Celeb

Kasza Tibi kiállt a fogyatékosok mellett!

Munkatársainktól

Létrehozva: 2014.08.19.

Megelégelte a fogyatékosokat parodizálókat Kasza Tibi, aki álla és sorstársai védelmében ment neki az ezzel viccelőknek. Somogyi András szerint viszont Kaszának el kell fogadnia, hogy rajta viccelődnek.

Tőle szokatlan videót osztott meg a közösségi portálon Kasza Tibi. A zenész-showman bevallotta, elege van azokból a paródiákból, amelyek az előre ugró állával kapcsolatban születnek. – Csontfejlődési rendellenesség miatt lett erősebb az alsó állkapcsom. Volt lehetőség rá, hogy megműtsenek: az egész állkapcsomat szétfűrészelték volna, és három hónapig még vizet inni is pokoli kínnal járt volna.

Úgy döntöttem, nem ezt az utat választom, hanem elfogadom magamat úgy, ahogy vagyok. Ha bátorítjuk ezeket a paródiákat, egy év múlva azon viccelődnek majd, hogy a paraolimpikon bénán fut, vagy belekiabálnak egy siket kislány fülébe és röhögnek rajta, hogy nem hallja – érvelt hosszasan, felszólítva rajongóit, határolódjanak el ettől.

Lapunk megkeresésére Tibi nem árult el apropót, miért pont most jött elő ezzel a történettel. – Nem akarok reklámot csapni senkinek, de rájöttem, erről hallgatni épp úgy bűn, mint ezen viccelődni – mondta a Borsnak. – Ugyanakkor elárulom, erről nem túl könnyű beszélni senkinek, így nekem sem.

De az, hogy egy veleszületett testi adottságon gúnyolódik bárki? Vagy engem dajkahalhoz hasonlítanak!? Nem megyek el többé szó nélkül mellette, legfőképpen azok miatt nem, akik hasonló cipőben járnak, de nincs lehetőségük felszólalni ilyen nagy nyilvánosság előtt – mondta Kasza.

A Bors megtudta, Kasza kirohanásának kiváltója nem más, mint Somogyi András, a Showder Klub humoristája. – Láttam Tibi tévéműsorát és azt, ahogyan saját magából csinál paródiát. Nyelvtörőket mondott, és a szájával viccelődött. A Morning Show-ban is hallottam, ahogy Balázsék ugratják a szája miatt, például beleesik az eső és gurgulázik. Ekkor jött az ötlet, hogy őt is utánozzam. Már csak azért is, hiszen karakteres, jó öniróniával rendelkezik, és sokan szeretik – nyilatkozta a Borsnak Somogyi András.

– Soha nem viccelődtem mások fogyatékosságán, betegségén, és a jövőben sem fogok. Csak egyéniségeket lehet és érdemes utánozni. Fontos, hogy a hang mellett a mimikát, a mozdulatokat is megjelenítsem. Farkasházynál sem hagyhatom ki a raccsolást, vagy Friderikusznál a selypítést.

Tibi közszereplő, pont úgy, mint a miniszterelnök vagy Matolcsy György, akinek a bizonytalan tekintete szintén a paródiám része. A közönség szórakoztatása a cél, nem a parodizált megbántása. Sajnálom, ha ellentétben másokkal, ő ezt nem érti meg – tette hozzá Somogyi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132436_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109149_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132644_auto_resized.jpg
vg.hu

Mobilfox: kiderült, kinek köszönhető a Deák téri pénzhullás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713249310
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17116568_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Új funkciót kapott a Messenger, sokan fognak neki örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EZKv9B2w-QarG-nZtE7cLd-HYIbjVVOWqRpc7H_mlw4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNGJmNGQ1OTIwMzRmNDhiOTc5YmYxNzk0ZjhiMThk.jpg
Megsúgjuk

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LWOfjxZ7Fa8T6kcnjaRSdFenbQhwKmWFvky2b1z5kgM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0OThlYzhiOWU4MzQ5YmI5ZmFhZTUwYTc2MjVkODM3.jpg
színház

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban